Úszó Eb: Kiss László csupa jó hírt kapott a „világ körüli” edzőtáborokból

Vágólapra másolva!
2012.03.08. 17:08
Címkék
Lassan véget érnek legjobb úszóink „világ körüli” edzőtáborai: vasárnaptól néhány nap eltéréssel hazatér összesen 25 válogatott versenyzőnk a floridai Fort Lauderdale-ből és Boca Ratonból, valamint a dél-afrikai Durbanből. Kiss László szövetségi kapitány arról tájékoztatta az Eb hírszolgálatát, hogy mindhárom helyszínről csupa jó hírt kapott, s külön hangsúlyozta, hogy Gyurta Dániel kirobbanó formában van.

„Az Európa-bajnokság előtt még jócskán lesznek edzőtáborok, részben Debrecenben, részben Kecskeméten – egészítette ki a szakember. – Máris biztosra veszem, hogy a hónap végén rendezendő országos bajnokságon sok jó teljesítmény igazolja a most zajló felkészülés sikerességét, s bízom benne, hogy ütőképes, az olimpián is helytálló csapatot tudunk majd összeállítani. A váltókra külön koncentrálunk, jó esélyeink vannak az ötkarikás részvételhez szükséges szintek elérésére.”

Legfrissebb hírek

Borza Helga sikeresen zárta pályafutása leghosszabb idényét

Csupasport
13 perce

Budafoki szüret – három meccsen húsz gól

Népsport
42 perce

Rabb Krisztián jövőre is nagy célokat tűz ki maga elé

Egyéb egyéni
1 órája

Kvíz: mennyire ismeri a futball játékszabályait? Tesztelje tudását!

Minden más foci
1 órája

A Haladásnál esélyt sem kapott Keresztes Krisztián, aki most a skót élvonalban futballozik

Légiósok
2 órája

Egy év, 365 fotó: Cristiano Ronaldo 40, Mikaela Shiffrin 100, Kylian Mbappé mesteri 3 – ilyen volt 2025 februárja

Egyéb egyéni
3 órája

Erste Liga: négymeccses eltiltást kapott a játékvezetőt megharapó hokis

Jégkorong
3 órája

Deli Betty nagyi élete a lelátón

Egyéb egyéni
3 órája
Ezek is érdekelhetik