Úszó Eb: „terepszemlét” tartott Debrecenben a LEN küldöttsége

Vágólapra másolva!
2012.04.04. 21:09
Címkék
Az Európai Úszószövetség (LEN) küldöttsége szerdán Debrecenben, a május 21. és 27. közötti kontinensviadal helyszínén tartott „terepszemlét”.

A szervezők hírlevele arról számolt be, hogy a küldöttségben ott volt Szakadáti László, a LEN igazgatója, Soren Korbo, a LEN úszó technikai bizottságának elnöke, valamint az időmérésért, illetve az Eb belső kommunikációjáért felelős Omega Swiss Timing és a Cosmos képviselője. Először az uszodát vették szemügyre, majd több mint ötórás, rendkívül alapos egyeztetés következett az Eb szervezőbizottságával. Többek között szó esett arról, hogy a Magyar Televízió mint az esemény „host broadcastere”, 18 kamerával közvetít majd a kontinensviadalról, lesz kamera a medence felett és a víz alatt is

A LEN szakemberei a tanácskozás végén – pontosabban a félidejében, mert a tárgyalások csütörtökön folytatódnak – elégedetten nyilatkoztak a tapasztaltakról és mindarról, amit az előkészületek jelenlegi állásáról megtudtak.

Legfrissebb hírek

Vívás: csak öt tust akart adni, végül ezüstérmes lett az ob-n Grósz

Utánpótlássport
1 órája

A túlélés diadala, Rocky és a zombik – szavazzon, melyik dartsjátékosnak van a legjobb bevonulása

Egyéb egyéni
1 órája

Karácsonyi sportműsor: Afrikai Nemzetek Kupája, angol foci, NBA, NFL és jégkorong

Minden más foci
1 órája

Szerelem az olimpia idején – Olga Fikotová és Harold Connolly

Képes Sport
1 órája

Rapport Richárd is asztalhoz ül a rapid és villámsakk-világbajnokságon

Egyéb egyéni
1 órája

Jövőre befedik a kecskeméti Széktói Stadion lelátóját

Labdarúgó NB II
2 órája

Gyász: elhunyt John Robertson kétszeres BEK-győztes skót labdarúgó

Angol labdarúgás
2 órája

Női kézi: megvan a nyolcadik dunaújvárosi távozó is

Kézilabda
2 órája
Ezek is érdekelhetik