Úszó Eb: csütörtökön befutnak az első csapatok Debrecenbe

Vágólapra másolva!
2012.05.16. 18:07
Címkék
Csütörtökön megérkeznek az első csapatok Debrecenbe, a hétfőn kezdődő úszó Európa-bajnokság városába.

A 14 belga úszó várhatóan az esti órákban már edzést is tart a kontinensbajnokság színhelyén, s addigra befut majd a legnépesebb küldöttség, az olasz is: Olaszország 49 versenyzőt indít a május 21–27. közötti viadalon.

Közben újabb és újabb munkálatokat végeznek el a Sportuszodában és a létesítmény közvetlen környékén. Szerda reggelre például befedték a 25 méteres medence mellett található tanmedencét, mert erre a területre kerül az úgynevezett mixed zone, ahol a tévériporterek és a média többi munkatársa interjúkat készíthet majd a résztvevőkkel.

Szintén jó ütemben halad a médiatribün átalakítása. Az uszodán kívül számos modern konténer sorakozik, ezekbe költöznek majd a különböző tv-társaságok stábjai.

„A legtöbb fejtörést eddig a sátrak, illetve az úgynevezett tv-compound kialakítása okozta, mert az időjárási körülmények, a nagy esők nem könnyítették meg a dolgunkat – vázolta a helyzetet K. Szabó Gábor, a Debreceni Sportuszoda általános menedzsere. – Mindent összegezve egyébként elmondhatom, hogy az előkészületek terv szerint haladnak. A műszaki csapat várhatóan pénteken befejezi a munkáját, ezután következhet a dekorálás, végül pedig egy alapos nagytakarítás."

Legfrissebb hírek

Afrika-kupa: nem játszhat pénteken a házigazda Marokkó csapatkapitánya

Minden más foci
51 perce

Az év legnézettebb videói: Rasovszky Kristóf elképesztő Európa-bajnoki címe

Egyéb egyéni
1 órája

Vívás: csak öt tust akart adni, végül ezüstérmes lett az ob-n Grósz

Utánpótlássport
2 órája

A túlélés diadala, Rocky és a zombik – szavazzon, melyik dartsjátékosnak van a legjobb bevonulása

Egyéb egyéni
3 órája

Karácsonyi sportműsor: Afrikai Nemzetek Kupája, angol foci, NBA, NFL és jégkorong

Minden más foci
3 órája

Szerelem az olimpia idején – Olga Fikotová és Harold Connolly

Képes Sport
3 órája

Rapport Richárd is asztalhoz ül a rapid és villámsakk-világbajnokságon

Egyéb egyéni
3 órája

Jövőre befedik a kecskeméti Széktói Stadion lelátóját

Labdarúgó NB II
3 órája
Ezek is érdekelhetik