Úszás: 16 hónapra tiltották el a doppingoló világbajnokot

2014.05.13. 12:52
Tizenhat hónapos versenyzési tilalommal büntette a vizes sportokat összefogó nemzetközi szövetség (FINA) a legjobb orosz női úszónak számító Julija Jefimovát, akinek még októberben lett pozitív a doppingtesztje.

A hosszadalmas vizsgálódást lezáró döntését kedden ismertette honlapján a FINA. A határozat értelmében Jefimova 2015 március elsejétől indulhat újra versenyen, vagyis a jövő év nyarán éppen az oroszországi Kazanyban rendezendő vizes világbajnokságon már ott lehet.

Az Egyesült Államokban készülő, a Dél-kaliforniai Egyetem klubszíneiben edző úszónőt Los Angelesben, versenyen kívül ellenőrizték, s a levett mintát elemző vizsgálat megállapította, hogy a DHEA (dehidroepiandroszteron) nevű hormonnal, az anabolikus szteroidok közé tartozó tiltott szerrel élt.

A versenyző arra hivatkozott, hogy tudtán kívül, táplálék-kiegészítővel került szervezetébe az illegális anyag. A 22 éves versenyző nem sokkal az után szolgáltatta a lebukásához vezető mintát, hogy a nyári barcelonai világbajnokságon két aranyérmet is szerzett.

A FINA-döntés szerint a 2013. október 31. után elért valamennyi eredményét megsemmisítették, így a múlt év végi, dániai rövid pályás Eb-n 200 m mellen felállított 2:14.39 perces világcsúcsát is. Az 50-en és 200-on rövid pályás világbajnok, ötvenes medencében eddig három vb- és három Eb-aranyat nyert Jefimova megtarthatja ugyanakkor a 2012-es londoni olimpián 200 méter mellen szerzett bronzérmét.

Legfrissebb hírek

A Tour-győztes Jan Ullrich sajnálja, hogy későn vallotta be a doppingolását

Kerékpár
2026.08.07. 11:23

Feloldották Mudrik eltiltását, azonnal visszatérhet a Chelsea ukrán szélsője

Angol labdarúgás
2026.07.31. 17:55

Nyolc tunéziai labdarúgó szervezetében tiltott szert találtak

Foci vb 2026
2026.07.03. 18:54

Több mint hatszáz doppingvizsgálat lesz a Tour de France-on

Kerékpár
2026.07.03. 13:06

Szteroidhasználatért tiltották el a világbajnok íjászt

Egyéb egyéni
2026.07.02. 18:11

London 2012: elvették Gulijeva ezüstjét is, megint új sorrend a 800 méteren

Atlétika
2026.06.23. 18:37

Tizenkét év doppingbüntetés a vb-ezüstérmes amerikai sprinternek

Atlétika
2026.06.06. 12:45

Doppingvétségért összesen 291 oroszt büntetett a WADA a moszkvai laboradatok alapján

Egyéb egyéni
2026.05.01. 16:35