Úszás: Sajnálom, hogy a két félnek még nem sikerült dűlőre jutnia – Biczó

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2016.11.21. 09:11
Az ifjúsági olimpiai bajnok úszó, Biczó Bence szeptember végén Debrecenből szerződött a BVSC-Zuglóhoz. A 23 éves sportoló a DIGI Sport Reggeli Start című műsorában beszélt az új időszakról, a 2017-es budapesti világbajnokságról és természetesen az úszók és a magyar szövetág közti vitáról.

Biczó Bence április óta készül új edzőjével, Molnár Ákossal, célja, hogy minél előbb utolérje magát.

„Hiába úsztam olimpiai döntős időt, volt nálam jobb, így lemaradtam a riói olimpiáról. Ezután úgy gondoltam, mindent újratervezek, de az nem fordult meg a fejemben, hogy 23 évesen abbahagyjam. Nem váltok úszásnemet, sem távot, maradok a 200 méter pillangónál, mert itt szeretnék sikereket elérni!” – kezdte a kétszeres Európa-bajnoki ezüstérmes úszó.

„A 2017-es világbajnokság a második olyan esemény lehet az életemben, ahol hazai közönség előtt mutathatom meg, mit tudok. Addig az első számú célom, hogy utolérjem az egyéni csúcsomat. Most még nem tartok ott, hogy egyből megússzam azt a szintet, amelyet Cseh László és Kenderesi Tamás tud, sokkal fontosabb, hogy előbb Biczó Bencét érjem utol. Mindenképpen szeretnék ott lenni a budapesti vb-n!” – fogalmazott Biczó Bence, aki Hosszú Katinkáék és a Magyar Úszószövetség közti vitáról is beszélt.

„Nagyon sajnálom, hogy a két félnek még nem sikerült dűlőre jutnia ebben az ügyben. Én nem szeretnék nyakig elmerülni a vitában. Jelenleg sokkal fontosabb, hogy magamra, az edzésekre és az eredményekre koncentráljak, minél előbb szeretném utolérni magamat” – tette hozzá Biczó.

BICZÓ ELMONDTA ÁLLÁSPONTJÁT

Honlapunk Facebook-oldalára a „Biczó Bence nem száll be Hosszúék küzdelmébe” címmel került ki az anyag. Az úszó szerint ez félreérthető volt, ezért saját Facebook-oldalán osztotta meg álláspontját a témával kapcsolatban.

„Interjúm során nem említettem ezt, ezért külön kitérnék az álláspontomra. Szeretnék csatlakozni a tegnap megjelent hivatalos közleményhez, és válogatott sporttársaimhoz hasonlóan bízok egy igazságos, átlátható és egységes rendszer kialakulásában” – írta Facebook-üzenetében Biczó.

 

Legfrissebb hírek

A BVSC ellen izzadta ki első sikerét a KTE

Labdarúgó NB II
2026.08.08. 19:23

Gyenge mérkőzésen, gól nélküli döntetlennel tért vissza a másodosztályba a Kazincbarcika

Labdarúgó NB II
2026.07.25. 20:49

NB II: Kincses Ádám lett a BVSC-Zugló vezetőedzője

Labdarúgó NB II
2026.06.29. 19:33

NB II: soroksári távozók, BVSC-érkező; nem feleltek meg a diósgyőri próbajátékosok

Labdarúgó NB II
2026.06.25. 22:23

Batizi Benedek: Sikerként élhetjük meg a bronzot is

Vízilabda
2026.06.05. 08:07

Vízilabda: megértek a bajnoki címre a BVSC serdülői

Utánpótlássport
2026.05.28. 10:49

Vízilabda: a BVSC-Zugló nyerte a fiú serdülőbajnokságot

Utánpótlássport
2026.05.24. 15:07

Nem volt esélye a bajnoki címre a Honvédnak, a BVSC fölényesen verte a kispestieket

Labdarúgó NB II
2026.05.17. 18:16