Nyílt vízi úszó Ek: Rasovszky nyerte az összetett pontversenyt

MTI MTIMTI MTI
2017.09.17. 16:05
Rasovszky Kristóf a vasárnap 5 kilométeren szerzett ezüstérmével megnyerte a nyílt vízi úszók Európa-kupa-sorozatának összetett pontversenyét.

A sorozat honlapja szerint a Rómához közeli Bracciano taván a 20 esztendős magyar szombaton 10 kilométeren győzött, a vasárnapi 5 kilométeres versenyben pedig második lett, így összesítésben övé lett a legjobb idő, amiért 40 pontot kapott.

Mivel a pontszámítást a hétvégi összteljesítmény alapján végzik, a szombati és a vasárnapi időket összeadták: ez alapján Rasovszky 5.3 másodpercet vert olasz riválisára, s mivel a magyar már a hétvége előtt is vezette az EK-sorozatot, így övé lett az összetett elsőség, és az ezért járó 3500 euró.

A 10 kilométeres olimpiai számban junior világ- és Európa-bajnok Rasovszky mellett magyar részről Székelyi Dániel indult még a férfi mezőnyben, ő 5 kilométeren tizedikként zárt, a hétvégi összesítésben pedig hetedik lett.

A nőknél Sömenek Onon Kata vasárnap a negyedik helyen zárt, az egész hétvégét tekintve - három másodperces hátránnyal - a harmadik lett, az összetett pontversenyben pedig másodikként zárt. A női mezőny másik magyarja, Szilágyi Nikolett vasárnap hetedik, összesítésben ötödik lett.

Az Ek második helyezettjei 3000, harmadikjai 2000 euróval gazdagodtak.

NYÍLT VÍZI ÚSZÓ EK, 5 KM
FÉRFIAK

1. Dario Verani (olasz) 55:04 perc
2. Rasovszky Kristóf 55:04.4
2. Alessio Occhipinti 55:05.6
...10. Székelyi Dániel 55:17.0
A HÉTVÉGE ÖSSZESÍTETT VÉGEREDMÉNYE

1. Rasovszky 2:50:38.6 óra
2. Verani 2:50:43.9
3. Artyom Mamuskin (orosz) 2:50:45.0
AZ EK-PONTVERSENY VÉGEREDMÉNYE
1. Rasovszky 80 pont
2. Occhipinti 55
3. Christian Reichert (német) 55

NŐK
1. Leonie Beck (német) 59:07.2 perc
2. Martina Rita Caramignoli 59:07.03
3. Ginevra Taddeucci (olasz) 59:07.5
4. Sömenek Onon Kata 59:09.7
...7. Szilágyi Nikolett 1:00:14.6 óra
A HÉTVÉGE ÖSSZESÍTETT VÉGEREDMÉNYE
1. Beck 3:07:15.0 óra
2. Taddeucci 3:07:15.4
3. Sömenek Onon 3:07:18.2
...5. Szilágyi 3:08:46.7
AZ EK-PONTVERSENY VÉGEREDMÉNYE
1. Beck 80
2. Sömenek Onon 65
3. Taddeucci 65
4. Szilágyi 53

 

Legfrissebb hírek

Sárkány Zalán országos csúccsal bronzérmes 800 m gyorson az Eb-n – videó

Úszás
12 órája

Úszó Eb: Sárkány Zalán országos csúccsal döntős 800 gyorson

Úszás
2026.08.11. 12:26

Nyílt vízi úszás: bronzérmes a magyar csapat a párizsi Eb-n

Úszás
2026.08.08. 11:13

Betlehem aranyérmes a férfi 3 km-es kieséses versenyben a vizes Eb-n

Úszás
2026.08.07. 12:23

Sós Csaba: Milák ilyenkor szokott nyerni

Úszás
2026.08.07. 07:51

Nyílt vízi úszás: Mihályvári-Farkas Viktória újabb Eb-ezüstöt nyert Párizsban

Úszás
2026.08.05. 15:36

Nyílt vízi úszás: Betlehem Dávid öt kilométeren is Eb-ezüstérmes

Úszás
2026.08.05. 10:57

Ezüstérmes Betlehem Dávid 10 km-en az Eb-n

Úszás
2026.08.04. 11:59