Úszás: Hosszú Katinka másodfokon is pert vesztett

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2017.12.15. 13:22
null
Hosszú Katinka 2015-ben sajtótájékoztatót is tartott a vádak miatt (Fotó: NS-archiv)
Az arizonai bíróság másodfokon is elutasította Hosszú Katinka keresetét, amelyben beperelte Casey Barrett újságírót, aki szerint a magyar úszó doppingolással éri el az eredményeit.

 

A napokban a rövid pályás úszó Európa-bajnokságon szereplő Hosszú Katinka neve nemcsak a győzelmei kapcsán vetődik fel, ezúttal egy jogi ügy került előtérbe.

Mint ismert, 2015-ben a Swimming World magazin internetes oldala egy külsős szerző, Casey Barrett írásán keresztül azzal vádolta meg Hosszút, hogy az egykori NDK-úszókhoz hasonlóan doppingol. Gyárfás Tamás, a Magyar Úszószövetség akkori elnöke a testület nevében azonnal hivatalos levélben tiltakozott, majd napokkal később maga az érintett is sajtótájékoztatót tartott, és ügyvédein keresztül be is perelte az újságírót.

Az úszó keresete nem járt pozitív eredménnyel számára, ugyanis tavaly első fokon, most pedig a Swimming World híre szerint másodfokon is elutasította azt az arizonai bíróság. Az indoklás szerint Barrett csak a véleményét írta le a témában.

Legfrissebb hírek

Megállapodtak az évek óta húzódó ügyben, komoly összeget kapnak Hosszú Katinkáék

Úszás
2025.09.09. 17:34

Második gyermekét várja Hosszú Katinka – kép

Úszás
2025.09.07. 12:44

Hosszú Katinka találkozott a NOB elnökével – fotók

Úszás
2025.08.28. 20:15

Summer McIntosh megdöntötte Hosszú Katinka tízéves világcsúcsát

Úszás
2025.06.10. 09:23

Meglepetés: felmentették a szexuális erőszak miatt elítélt Dani Alvest

Spanyol labdarúgás
2025.03.28. 12:25

Visszavonulása után sem bírt magával: Joey Bartont felfüggesztett börtönre ítélték

Angol labdarúgás
2025.03.25. 17:37

A pillanat – Kovács Erika jegyzete

Úszás
2025.01.15. 23:37

Videó: Hosszú Katinka díjátadóként tért vissza az Év Sportolója Gálára

Úszás
2025.01.14. 12:06
Ezek is érdekelhetik