Vizes vb: Rasovszky Kristóf lesz a csapatváltó befejező embere

2019.07.17. 09:06
Csütörtökön magyar idő szerint hajnali 1 órás kezdéssel rendezik a dél-koreai Kvangdzsuban a nyílt vízi úszók számára a csapatversenyt, amelyben a magyar válogatott is rajthoz áll. A nyílt vízi válogatott szakmai stábja a női 5 kilométeres úszás után szerdán hajnalban közölte, hogy milyen összeállításban és sorrendben szerepelnek a mieink.

A női 5 kilométeres nyílt vízi úszás céljában Gellért Gábor szövetségi kapitány – egyben Olasz Anna edzője – a magyar lányok szereplésének értékelése után az M4 Sportnak elmondta, hogy a csütörtök hajnali egykor kezdődő 5 kilométeres csapatversenyben a magyar válogatott milyen összeállításban áll rajthoz.

„Lány, fiú, lány, fiú lesz a sorrend, ami azt jelenti, hogy Rohács Réka kezd, őt Gyurta Gergely követi. Olasz Anna lesz a harmadik emberünk, s a hajrára jön Rasovszky Kristóf. Az előzetes várakozásaink alapján a hatodik-nyolcadik hely valamelyikére érjen be a csapat. Aztán ebben az is benne lehet, hogy a tizenkettedik helyen érünk célba, de ez ellenkező irányba is elmozdulhat, szóval akár még valami meglepetés is kisülhet belőle” – mondta Gellért Gábor szövetségi kapitány az M4 Sportnak.

A Nemzeti Sportot a vizes vb-ről tudósítja: Csurka Gergely, Roska Emese Boglárka, Derencsényi István (Kvangdzsu), Kovács Erika (Budapest)

Legfrissebb hírek

Fábián Bettina a kizárása után: Szégyellje magát az európai szövetség!

Úszás
Tegnap, 16:44

Furcsa indoklás, Betlehemet és Fábiánt is megfosztották az Ek-dobogótól

Úszás
Tegnap, 15:31

Úszás: parádé Argentínában is, éremhalmozás a nyári világversenyeken

Utánpótlássport
2026.09.08. 16:29

Nyílt vízi úszás: aranyéremmel zártunk Argentínában

Utánpótlássport
2026.09.06. 19:03

Nyílt vízi úszás: Kárpáti Máté arany után vb-bronzot szerzett

Utánpótlássport
2026.09.05. 17:33

Úszás: öt kilométeren ötödik helyek a nyílt vízi junior-vb-n

Utánpótlássport
2026.09.05. 10:42

Úszás: kettős magyar győzelemmel folytatódott a nyílt vízi junior-vb

Utánpótlássport
2026.09.04. 16:15

Úszás: Kárpáti Máté világbajnok 10 kilométeren

Utánpótlássport
2026.09.03. 17:45