Úszás: Megnyugvást jelentene, ha már az első körben megszereznénk a kvótát – Betlehem Dávid

2023.02.22. 11:20
null
Betlehem Dávid (Fotó: Dömötör Csaba)
Betlehem Dávid, csapatban világbajnoki és Európa-bajnoki ezüstérmes nyílt vízi úszó és olimpiai második edzőtársa, Rasovszky Kristóf idén a kvótaszerzést helyezi előtérbe.  


A 19 éves Betlehem Dávid az M1 aktuális csatorna megkeresésére elmondta, hogy nehezen dolgozza fel a hírnevet, amely a hazai vb-n és a római Eb-n csapatban szerzett ezüstéremmel járt, és most érzi leginkább, hogy „felkapta a média”.

„Amikor jönnek oda a kicsik képet, autogrammot kérni, az nagyon jólesik, de egyúttal nagyon új is nekem, és egy kicsit nehezen tudom feldolgozni. Nehéz ezt a hírnevet kezelni, de szerencsére ebben is mellettem van Kristóf és Laci bácsi” – mondta a Balaton Úszó Klub sportolója edzőjére, Szokolai Lászlóra és csapattársára, Rasovszky Kristófra utalva. Utóbbival a nyári, fukuokai vb-n a dobogót tűzték ki célul, mivel az érem mellé olimpiai kvótát is szerezhetnek Japánban.

„Nagy megnyugvást jelentene, ha már az első körben megszereznénk a kvótát, és nem kellene ezen izgulni a jövő évi, dohai vébén. Remélhetőleg meglesz, ezért küzdünk, de ha mégsem jönne össze, akkor sem esünk kétségbe, mert utána a top 13-ban kell lenni a vb-n a kvótaszerzéshez” – tette hozzá a veszprémi versenyző.

Betlehem megerősítette, hogy a jövő évi párizsi olimpia után a North Carolina Egyetemen folytatja tanulmányait, amely 2024 decemberéig tart fenn helyet számára a továbbtanulásra. Az egyetem mellett továbbra is versenyezhet majd a világkupákon és Európa-kupákon, így nem tart attól, hogy visszavetné a pályafutását ez a lehetőség.

„Látszik az amerikai utánpótláson, hogy egyre erősebb a nyílt víz, és szerencsére egy egész jó csapathoz kerülök, ahol nagyon erős a hosszútávúszás” – mondta a 10 kilométeren junior-világbajnok úszó, aki a jövő évi ötkarikás játékoktól teszi függővé a medencés karrierjét, mivel egy jó eredmény után Sós Csaba szövetségi kapitány javaslatára szívesen „kacsintgatna” az 1500 méter felé.

(MTI)

Legfrissebb hírek

Ládaderbi: sztársportolók a rajtvonalnál

Egyéb egyéni
2026.09.08. 13:27

Atlétikai Világdöntő: olimpiai és világbajnok magyar sportolók gáláznak a sprintváltóban

Atlétika
2026.09.07. 16:08

Bronz után ezüst! Sárkány Zalán második lett 1500 gyorson az úszó Európa-bajnokságon

Úszás
2026.08.15. 19:43

Vizes Eb: Sárkány és Betlehem döntős 1500 gyorson – videók

Úszás
2026.08.14. 12:28

Nyílt vízi úszás: bronzérmes a magyar csapat a párizsi Eb-n

Úszás
2026.08.08. 11:13

„Dávid talált egy rövidebb utat?” – Így lett Európa-bajnok Betlehem Dávid

Úszás
2026.08.07. 13:00

Betlehem aranyérmes a férfi 3 km-es kieséses versenyben a vizes Eb-n

Úszás
2026.08.07. 12:23

Sós Csaba: Milák ilyenkor szokott nyerni

Úszás
2026.08.07. 07:51