Nyílt vízi úszó-vk: a 2. helyről zárták ki a magyar vegyes váltót

2023.12.03. 17:16
null
Rasovszky Kristóf (Fotó: Dömötör Csaba, archív)
A második helyről zárták ki az első számú magyar vegyes váltót az úszók nyílt vízi világkupa-sorozatának utolsó állomásán, Funchalban vasárnap.

 

A magyar szövetség tájékoztatása szerint „jól megérdemelt ezüstérmétől” fosztották meg a stafétát. A női főbíró a Rasovszky Kristóf célba érésénél történt fizikai kontaktust minősítette szabálytalannak, holott ezzel még csak nem is jutott előnyhöz a magyar csapat, hiszen végül így is az ausztrálokat hozta ki a célfotó győztesnek.

A zárónapon két magyar négyes volt érdekelt, az első vb-főpróbát tartott, azaz már a februári dohai vébén szereplő kvartett szállt vízbe Fábián Betti, Szimcsák Mira, Betlehem Dávid, Rasovszky Kristóf felállásban, míg a második együttest Olasz Anna, Rohács Réka, Hambardzumyan Arshak és Gálicz Péter alkotta.

A beszámoló szerint a „főerők” jól teljesítettek, a lányok is elöl mentek, a Betlehem-Rasovszky duó pedig szokásához híven harcolt, s a célhoz érve váll a váll ellen zajlott a csata az ausztrálok utolsó emberével, Kyle Lee-vel. A közvetlenül a célpanel előtt történt fizikai csattanás nyomán viszont a főbíró közölte, a szabálytalan mozdulat miatt kizárja a magyar csapatot. Az összeakadás ellenére is az ausztrál érte el előbb a panelt – egyetlen tizeddel –, azaz konkrétan még előnye sem származott Rasovszkynak abból, hogy a nyílt vízben amúgy megszokott test test elleni küzdelem zajlott ezúttal is.

„Ha ezért diszkvalifikálnak, akkor tegnap mind a 170 versenyzőt ki lehetett volna dobni egyéniben, mert két órán keresztül csak ilyen kontaktok mennek a vízben – háborgott a férfi összetettben győztes magyar. – Ha beúszik valaki közém és a ponton közé, akkor arrébb kéne mennem, mert ha nem, akkor kizárnak?”

Végül a csapatvezetés úgy határozott, nem óv: mivel egy világkupán ugyanazok bírálnák el, akik az ítéletet hozták, így aligha születne a magyaroknak kedvező döntés.

A második számú csapat végül 7. lett.

Nyílt vízi világkupa
5. állomás, Madeira, vegyes váltó
1. Ausztrália 1:06:05.40. ó
...
7. Magyarország B 1:08:03.30
Magyarország A-csapatát kizárták

Legfrissebb hírek

Sárkány Zalán országos csúccsal bronzérmes 800 m gyorson az Eb-n – videó

Úszás
15 órája

Úszó Eb: Sárkány Zalán országos csúccsal döntős 800 gyorson

Úszás
2026.08.11. 12:26

Nyílt vízi úszás: bronzérmes a magyar csapat a párizsi Eb-n

Úszás
2026.08.08. 11:13

Betlehem aranyérmes a férfi 3 km-es kieséses versenyben a vizes Eb-n

Úszás
2026.08.07. 12:23

Sós Csaba: Milák ilyenkor szokott nyerni

Úszás
2026.08.07. 07:51

Nyílt vízi úszás: Mihályvári-Farkas Viktória újabb Eb-ezüstöt nyert Párizsban

Úszás
2026.08.05. 15:36

Nyílt vízi úszás: Betlehem Dávid öt kilométeren is Eb-ezüstérmes

Úszás
2026.08.05. 10:57

Ezüstérmes Betlehem Dávid 10 km-en az Eb-n

Úszás
2026.08.04. 11:59