A 26. helyen zárt a magyar műúszó páros a szabadprogramban a vizes vébén

MTI/B. D. K.MTI/B. D. K.
2024.02.07. 14:33
A 26. helyen végeztek a magyar lányok (Fotó: Getty Images, archív)
Nem jutott döntőbe a Barbócz Blanka, Bastianelli Angelika kettős a műúszó párosok szabadprogramjában a dohai világbajnokságon.

A szám szerdai selejtezőjében a még mindig csak 16, illetve 15 éves magyar versenyzők – akik a technikai küzdelmek során a 23. helyen zártak – 150.5209 pontot kaptak kűrjükre, amivel a 26. helyen végeztek.

„Tavaly szerencsére nagyon sok versenyen tudtunk indulni, így jóval tapasztaltabbak vagyunk, mint Japánban voltunk. Nagy versenyrutint szereztünk, ez nagy segítség, az idő múlásával pedig a verseny előtti izgulás is jobban enyhül. Végig nagyon koncentráltan futottunk, szerintem elégedettek lehetünk ezzel a teljesítménnyel” – nyilatkozott az M4 Sportnak Barbócz Blanka.

Bastianelli Angelika kiemelte, a fukuokai világbajnoksághoz képest kilenc ponttal nehezítették a gyakorlatukat, ez néha egy kicsit meglátszódott a végrehajtáson.

„Viszont koncentráltan végigcsináltuk, és edzőnk is kiemelte, hogy jó volt az előadásunk. Nagyon jól teljesítettünk, belülről legalábbis így éreztem. A pontszámokban látszik az előrelépés. Persze sok mindent kell javítanunk, és akkor lehet ez még sokkal jobb is” – hangsúlyozta.

Árkovics Petra szövetségi kapitány elmondta, összességében erőteljes, dinamikus, jól végrehajtott programot futott a következő három évben még mindig junior korúnak számító páros, amely jó irányba halad, a pontosságon kell dolgozni.

„Nagyon fiatalok még a lányok, már az is óriási dolog volt, hogy az A csoportban, a párosok elitjével versenyezhetnek, láthatták őket testközelből például a bemelegítésnél. Tanulnak, tapasztalnak, hogy mire a felnőttek közé érnek minél erősebbek legyenek. A tavalyi év nagy versenyrutint adott, sokkal magabiztosabban állnak oda, várják a versenyt, magukénak érzik a kűrt, kontrollálják az elejétől a végéig. Ez nagy előrelépés, a helyezésben nem feltétlen mutatkozik most meg, de mi mindenképpen tudjuk, hogy jó az irány, és a junior fő versenyre még jobban felkészülünk” – fogalmazott a szakember.

A 12 egységet felvonultató döntőbe a technikai versenyben győztes kínai Vang-ikrek jutottak be a legmagasabb pontszámmal (250.8438).

 

Legfrissebb hírek

Betlehem Dávid: Eddig még csak Pogány Induló-koncerten voltam itt

Úszás
2026.06.27. 08:18

Szántó Dávid: Ezzel a stábbal garancia lesz arra, hogy a megfelelő színvonalon rendezzük meg a 2027-es vizes vb-t

Úszás
2026.06.26. 21:22

Úszás: egy év múlva rajtol itthon a vizes világbajnokság

Úszás
2026.06.26. 11:07

Végleges a 2027-es vizes vb menetrendje

Úszás
2026.02.02. 14:34

„Továbbra is Kazany marad a 2028-as vizes Európa-bajnokság házigazdája”

Úszás
2025.12.24. 14:16

Hivatalos a 2027-es budapesti vizes világbajnokság időpontja, az MVM Dome is a helyszínek között

Úszás
2025.12.15. 18:15

Oroszország pályázik a 2031-es vizes világbajnokságra

Úszás
2025.11.07. 14:31

Megalakult a 2027-es vizes vb szervezőbizottsága

Úszás
2025.10.08. 17:48
Ezek is érdekelhetik