Párizs 2024: Rasovszky csak nyílt vízi versenyben indul, Betlehem medencében is rajthoz áll

2024.05.12. 22:41
Rasovszky Kristóf nem ugrik medencébe Párizsban (Fotó: Árvai Károly)
Rasovszky Kristóf csak a nyílt vízi versenyben indul a párizsi olimpián, míg Betlehem Dávid medencében – 1500-on – is rajthoz áll majd.

A veszprémiek két kiváló úszója az M4 Sport Úti cél: Párizs 2024 című műsorában jelentette be, mely számokat vállalja az ötkarikás játékokon.

A Tokióban ezüstérmes, februárban Dohában világbajnok Rasovszky a 10 kilométeres nyílt vízi szám mellett 400, 800 és 1500 méter gyorson is rendelkezik olimpiai szintidővel, de amint azt elmondta, a medencében leginkább csak döntős szereplésben reménykedhetne, ráadásul ha esetleg rosszul szerepelne, az nem lenne jó előjel a Szajnában sorra kerülő küzdelemre, egy jobb eredmény pedig semmi különöset nem jelentene. Hozzátette, nagy céljai vannak Párizsban, ezért nem kockáztatna a medencés szerepléssel.

Ezzel szemben Betlehem Dávid arról beszélt, hogy egy esetleges jó 1500-as teljesítmény extra lökést adhat neki. Ráadásul mindenképpen szeretne legalább egy számot medencében vállalni, mivel tavaly a világkupa-sorozatban a víz rossz minősége miatt nem rendezték meg a párizsi nyílt vízi versenyt, és ez szerinte akár az olimpián is előfordulhat. Hozzátette, abban Rasovszkyval egyetértenek, hogy ha „egy-két hét kórházi kezeléssel járna” a Szajnában való úszás, vállalnák a kockázatot egy jó eredmény elérése érdekében.

 

Legfrissebb hírek

Sárkány Zalán országos csúccsal bronzérmes 800 m gyorson az Eb-n – videó

Úszás
14 órája

Úszó Eb: Sárkány Zalán országos csúccsal döntős 800 gyorson

Úszás
2026.08.11. 12:26

Nyílt vízi úszás: bronzérmes a magyar csapat a párizsi Eb-n

Úszás
2026.08.08. 11:13

„Dávid talált egy rövidebb utat?” – Így lett Európa-bajnok Betlehem Dávid

Úszás
2026.08.07. 13:00

Betlehem aranyérmes a férfi 3 km-es kieséses versenyben a vizes Eb-n

Úszás
2026.08.07. 12:23

Sós Csaba: Milák ilyenkor szokott nyerni

Úszás
2026.08.07. 07:51

Nyílt vízi úszás: Mihályvári-Farkas Viktória újabb Eb-ezüstöt nyert Párizsban

Úszás
2026.08.05. 15:36

Nyílt vízi úszás: Betlehem Dávid öt kilométeren is Eb-ezüstérmes

Úszás
2026.08.05. 10:57