Nyílt vízi úszás: Betlehem Dávid bronzérmes 10 kilométeren az Eb-n!

KOVÁCS ERIKAKOVÁCS ERIKA
2024.06.12. 14:04
Betlehem Dávid bronzérmes 10 kilométeren! (Fotó: MTI/Derencsényi István)
Végre megtört a jég: nagy versenyen pályafutása során először ért oda a dobogóra Betlehem Dávid – a veszprémiek 20 éves úszója bronzérmet szerzett 10 km-en a belgrádi kontinensviadalon. Rasovszky Kristóf a kilencedik lett.

Az utolsó körben azt hittük, hogy…

De nem, ez a belgrádi Európa-bajnokság sem az a verseny volt, amely után két magyar állhatott dobogóra – ez ugyanis Betlehem Dávid és Rasovszky Kristóf régóta dédelgetett álma, bár a magunk részéről már megüzentük azt a két veszprémi fiúnak, hogy nem kell sietni, jó lesz ez a felállás majd Párizsban is, az olimpián.

Szóval, az utolsó körben tényleg azt hittük, valóra válik ez az álom, de legalábbis az egyik magyar beérhet elsőként a 10 kilométeres viadal végén, ám aztán majdhogynem az egyik pillanatról a másikra változott a helyzet, és az olasz Gregorio Paltrinieri lelépett a mezőnytől, méterekkel elhúzott, így csak a további helyekről dönthettek a többiek – a mieink közül Betlehem Dávid volt kedvezőbb pozícióban, aztán meg Paltrinieri célba csapása után jött az a nyílt vízen lassan-lassan már megszokottá váló pillanat, amikor egyszerre többen zuhannak a panelre.

Jöhetett a célfotó, meg néhány percnyi várakozás, de aztán örülhettünk: Betlehem Dávid bronzérmet szerzett Belgrádban!

„A hajó kibabrált velünk, mert nem láttuk Paltrinierit, én például azt hittem, elöl megyek sokáig…– árulta el az M4 Sportnak Betlehem Dávid. – A legvégén nem tudtam, hányadikként értem célba, megláttam a parton Biczó Bencét, és kiugrottam hozzá, hogy mondja már, hányadik vagyok. Nagyon örülök, hogy a sok helyezés, a negyedik-ötödik-hatodik helyek után végre odaértem a dobogóra.”

Rasovszky Kristóf végül a kilencedik helyen ért célba, és ritkán látható csalódottság és értetlenség ült ki az arcára.

A Tokió előtti Európa-bajnokságon ugyanígy nem szereztem érmet tíz kilométeren, aztán az olimpián második lettem, úgyhogy nincs itt a világvége, de azért ennél sportszerűbb módon is lehetett volna versenyeznie néhány indulónak… – mondta el Rasovszky. – Azok, akik nem jutottak ki Párizsba, megragadtak mindent, hogy itt jól szerepeljenek. Remélem, egyszer majd igazságot szolgáltat az élet, emellett azt hiszem, hogy az olimpiai résztvevők azért tudják, mi is az a fair play. Jön még az öt kilométer csütörtökön, szombaton pedig a csapatverseny, vagyis van lehetőség a javításra.”

A nevezési listán szintén szereplő Gálicz Péter nem indult el a versenyen.

VIZES EURÓPA-BAJNOKSÁG, BELGRÁD
NYÍLT VÍZI ÚSZÁS
10 km. Férfiak
Európa-bajnok: Gregorio Paltrinieri (Olaszország) 1:49:19.6
2. Marc-Antoine Olivier (Franciaország) 1:49:41.0
3. Betlehem Dávid (Magyarország) 1:49:41.2

9. Rasovszky Kristóf (Magyarország) 1:49:53.8

Rasovszky Kristóf (Fotó: MTI/Derencsényi István)

 

Legfrissebb hírek

Horváth Csaba: Csak úgy megy, ha ugyanannyira vagyunk motiváltak

Utánpótlássport
2026.06.27. 15:29

Betlehem Dávid: Eddig még csak Pogány Induló-koncerten voltam itt

Úszás
2026.06.27. 08:18

Nyílt vízi úszás: Fábián Bettina ott lesz az Eb-n, de lehet, hogy csak váltóban indul

Úszás
2026.06.25. 18:08

Fábián Bettina: Elegünk van abból, hogy újra és újra kockára kell tennünk az egészségünket

Úszás
2026.06.23. 15:02

Nyílt vízi úszó-vk: Fábián Bettina újabb ezüstérmet szerzett Setúbalban

Úszás
2026.06.21. 13:44

Betlehem: arany – is!

Úszás
2026.06.20. 20:02

Nyílt vízi úszó vk: Fábián ezüst-, Mihályvári-Farkas bronzérmes Setúbalban

Úszás
2026.06.20. 15:09

Betlehem Dávid világos célja: a világ legjobbja akar lenni

Úszás
2026.05.07. 09:27
Ezek is érdekelhetik