Rasovszky Kristóf 21. lett Hongkongban

K. E.K. E.
2024.10.26. 08:48
Rasovszky Kristóf a 21. helyen végzett Hongkongban (Fotó: Árvai Károly, archív)
A vk-sorozat negyedik állomásán párizsi bajnokunk a 21. helyen végzett.

Egyedüli magyarként indult Rasovszky Kristóf a hongkongi világkupa-viadalon, ám ez a verseny nem sikerült túl jól olimpiai bajnokunk számára: végig a mezőnyben úszott, a 20–25. helyek környékén, s a 21. helyen ért célba. 

A helyezés kapcsán azért jegyezzük meg, hogy a tájfunveszély miatt csak a verseny előtt nem sokkal vált véglegessé, hogy lesz futam – mégpedig helyi idő szerint 9.30-as rajttal. Aztán nyolc után nem sokkal jelezték a rendezők, hogy egy órával korábbra hozzák a kezdést, így a bemelegítés tulajdonképpen elmaradt…

Mindez árnyalja klasszisunk eredményét, hiszen ő éppen az a típusú versenyző, aki az évek során kialakított egy rutint a bemelegítés során, s mivel ez elmaradt, a teljesítménye sem olyan volt, mint azt megszoktuk tőle.

Ezzel az összetett versenyben az 5. helyen áll, akárcsak Fábián Bettina, aki kihagyta a hongkongi fordulót – Hongkongban eldőlt, hogy négy egymást követő sorozat után nem Rasovszky Kristóf lesz az összetett győztes.

A vk-sorozat a Szaúd-Arábiában zárul a strandvilágjátékok keretében november 22-én. 

VILÁGKUPA-SOROZAT, 4. ÁLLOMÁS, HONGKONG 
Férfiak: 1. Dario Verani (olasz) 1:57.39.20, 2. Guidi (olasz) 1:57:39.80, 3. Olivier (francia) 1:57:48.70, …21. Rasovszky Kristóf 2:01:03.50

 

Legfrissebb hírek

Sárkány Zalán országos csúccsal bronzérmes 800 m gyorson az Eb-n – videó

Úszás
11 órája

Úszó Eb: Sárkány Zalán országos csúccsal döntős 800 gyorson

Úszás
2026.08.11. 12:26

Nyílt vízi úszás: bronzérmes a magyar csapat a párizsi Eb-n

Úszás
2026.08.08. 11:13

Betlehem aranyérmes a férfi 3 km-es kieséses versenyben a vizes Eb-n

Úszás
2026.08.07. 12:23

Sós Csaba: Milák ilyenkor szokott nyerni

Úszás
2026.08.07. 07:51

Nyílt vízi úszás: Mihályvári-Farkas Viktória újabb Eb-ezüstöt nyert Párizsban

Úszás
2026.08.05. 15:36

Nyílt vízi úszás: Betlehem Dávid öt kilométeren is Eb-ezüstérmes

Úszás
2026.08.05. 10:57

Ezüstérmes Betlehem Dávid 10 km-en az Eb-n

Úszás
2026.08.04. 11:59