„Az ügynek nincs még vége!” – Kenderesi Tamás ügyvédje nyilatkozott a Nemzeti Sportnak

CSISZTU ZSUZSACSISZTU ZSUZSA
Vágólapra másolva!
2025.10.21. 09:48
null
Még nincs vége a Kenderesi-ügynek? (Fotó: Török Attila)
Megérkezett Kenderesi Tamás ügyvédje, dr. Hergenrőder Tamás válasza a Svájci Szövetségi Legfelsőbb Bíróság jogerőre emelkedő döntése kapcsán, amelyből kiolvasható, hogy ügyfele ártatlanságába vetett hite a döntés ellenére sem változott és az olimpiai bronzérmes úszóval együtt további igazságszolgáltatási fórumokat keresnek igazuk bizonyítására.

 

Ahogy tegnap beszámoltunk róla itt a Nemzeti Sportban, jogerőre emelkedett a CAS elmarasztaló döntése Kenderesei Tamás régóta húzódó és a biológiai útlevelének eltéréseihez kapcsolódó ügyében, ezzel a Svájci Szövetségi Legfelsőbb Bíróság helyben hagyta a CAS négyéves eltiltását. Tegnap közöltük a HUNADO (Magyar Antidopping Csoport) részéről Tiszeker Ágnesnek a döntésre vonatkozó gondolatait, most megérkezett a Nemzeti Sporthoz Dr. Hergenrőder Tamás ügyvéd válasza a legfelsőbb svájci jogi fórum döntésére, amelyet szó szerint, változtatás nélkül közlünk:

Kézhez kaptuk a Svájci Legfelsőbb Bíróság írásban indokolt döntését, miszerint a hatályon kívül helyezés iránti kérelmünknek nem adnak helyt. A döntést nem tudom röviden kommentálni, mert egy jogi értekezést is megérne a téma, sőt valamennyi magyar élsportolót érintő a jelentősége az ügynek. Fontos kiemelni: a Svájci Legfelsőbb Bíróságon nem megismételt bizonyítási eljárás zajlott és a bíróság nem Tamás bűnösségéről döntött, hanem arról, hogy az egyébként anyagi- és eljárásjogi hibáktól hemzsegő doppingeljárásban a HUNADO által a sportolóra erőltetett fórumok, a nem független szakértők szakvéleménye és a sportoló jogainak lábbal tiprása mindenek felett áll. Az irányadó szabályok szerint a harmadfokon eljáró Svájci Legfelsőbb Bíróság nem javíthatja ki és nem egészítheti ki a másodfokon eljáró CAS ténymegállapításait, még akkor sem, ha azok nyilvánvalóan tévesek. Dávid Góliát elleni küzdelmében a vádlónak egyszerűbb volt végig vinni egy felsőbb szintű akaratot manipulált bizonyíték alapján, mint elismerni a rendszer, vagy bizonyos személyek hibáit. Értjük a Legfelsőbb Bíróság iránymutatásait is, pl. hogy talán indíthattunk volna 2 évvel ezelőtt párhuzamosan az általunk helyesnek vélt fórumon is eljárást Magyarországon, illetve, hogy már a tárgyalást megelőzően az Ulrich Haas bíró elleni kifogást is a Svájci Legfelsőbb Bíróság elé vihettük volna, ugyanakkor mi egy korrekt egyenlő bánásmódnak is örültünk volna az alapeljárásban. A magyar élsportolókat a jelenlegi szabályok kényszerítik Svájcba, de vajon kinek áll ez érdekében? Pontosan tudjuk.

Egy dolgot szeretnék csak hangsúlyozni: Tamás ártatlan és soha semmilyen doppingolást nem követett el, ezt az alapeljárásban is bizonyítottuk és most más fórumon is bizonyítani fogjuk! Lehet nyugodtan felesleges boszorkányüldözést említeni, meg hogy szánalmas kísérletek ezek és csak további értelmetlen energiabefektetés, de ne felejtsük el, aki ártatlan, az a végsőkig képes harcolni az igazságért! Nem beszélve arról a rengeteg emberről, akik Tamás mellett álltak és állnak ma is, miattuk is harcolni fogunk. Reméljük, az Európai Unió jogrendszere által nyitva álló lehetőségek és a magyar igazságszolgáltatásba vetett hitünk a svájcinál több eredményt fog hozni, polgári és büntetőjogi vonalon egyaránt. Természetesen nem adjuk fel és az ügynek sincs még vége!”

Úszás
Tegnap, 14:00

A Svájci Legfelsőbb Bíróság is jóváhagyta a Kenderesit elmarasztaló CAS-döntést

Tiszeker Ágnes elmondta, hogy a bírósági döntés alapján jelentős összeggel tartozik a négy évre eltiltott Kenderesi a Magyar Antidopping Csoportnak.

 

Legfrissebb hírek

A Svájci Legfelsőbb Bíróság is jóváhagyta a Kenderesit elmarasztaló CAS-döntést

Úszás
Tegnap, 14:00

Úszás: Kós Hubert a westmonti vk-n országos csúccsal nyerte a 100 hátat

Úszás
Tegnap, 6:51

Úszás: két magyar győzelem és két világcsúcs a westmonti vk-viadalon

Úszás
2025.10.19. 07:25

Úszás: a GYÚSE az utánpótlás egyik legeredményesebbje

Utánpótlássport
2025.10.18. 09:02

Úszás: Kós Hubert tovább javította a magyar csúcsot 100 vegyesen

Úszás
2025.10.18. 07:10

Kós Hubert bemutatta, hogyan kell tökéletes technikával úszni – videó

Úszás
2025.10.16. 16:05

Huszonöt évesen visszavonul a négyszeres olimpiai bajnok úszó

Úszás
2025.10.16. 09:33

Úszás: középpontban a budapesti ifi Eb-vel alakul a honi versenynaptár

Utánpótlássport
2025.10.15. 14:51
Ezek is érdekelhetik