Los Angeles 2028: elkészült az úszóversenyek programja, Kós kétszer is döntőzhet egy nap

2025.11.12. 19:21
null
Kós Hubert (Fotó: Török Attila)
A 2028-as Los Angeles-i olimpia szervezőbizottsága szerdán nyilvánosságra hozta a medencés úszóversenyek programját, amely alapján a 200 méter háton címvédő Kós Hubertnek jó eséllyel választania kell majd.

 

A kiadott program szerint a 200 méter hát és a 200 méter vegyes döntőjét egyaránt a hatodik úszónapon, azaz július 27-én, csütörtökön rendezik meg, a két finálé között körülbelül 75 perces pihenőre lenne csak ideje a magyar versenyzőnek, aki a szingapúri világbajnokságon utóbbi számhoz egy bronzéremmel tért vissza.

A Párizsban négy aranyérmet szerző francia Léon Marchand hazai környezetben a 200 mell, 200 pillangó duplájával hajtott végre sporttörténeti tettet, erre azonban Los Angelesben nem lesz szüksége, a két szám döntőjét ugyanis más napokon rendezik meg, ugyanakkor előbbi középdöntője közel van a 200 méter vegyes fináléjához.

Érdekesség, hogy az úszóversenyek zárónapján – amely egyben a játékok utolsó napja, július 30-a – négy női és csak egy férfi számban hirdetnek győztest, és rá másfél órával kezdődik a záróünnepség.

A teljes programot ide kattintva olvashatja el.

 

Legfrissebb hírek

Münchennel pályázik Németország az olimpiarendezésre

Egyéb egyéni
42 perce

Napi 16 órát tölt magaslati szobában az úszó Pápai Olivér

Úszás
Tegnap, 11:22

Berlin nem rendez olimpiát, visszalépett a pályázattól

Egyéb egyéni
2026.09.24. 12:01

Világcsúcsot úszott a japánok 17 éves tehetsége férfi 200 méter mellen

Úszás
2026.09.24. 11:29

A cél, hogy Los Angelesben négy csapattal legyen ott a magyar vívás

Egyéb egyéni
2026.09.23. 10:38

Brisbane 2032: az MMA rács és vér nélkül szeretne programba kerülni

Egyéb egyéni
2026.09.22. 21:45

A tartományi választások után új helyzet állt elő Berlin olimpiai pályázatában

Egyéb egyéni
2026.09.22. 21:25

Gyász: elhunyt a háromszoros olimpiai bajnok úszó

Úszás
2026.09.20. 09:51