Cseh László májusban bekerül a Nemzetközi Úszó Hírességek Csarnokába

2026.01.08. 17:34
null
Cseh László (Fotó: Kovács Péter)
A Floridában, Fort Lauderdale-ben található Nemzetközi Úszó Hírességek Csarnokának honlapja arról számolt be csütörtökön, hogy idén májusban Cseh László bekerül az intézmény tagjai közé.

Az intézmény honlapjának tájékoztatása szerint az idei 11 kitüntetett között ott van a 40 éves magyar klasszis is, aki olimpiákon négy ezüst- és két bronzérmet gyűjtött, emellett világ- és Európa-bajnoknak mondhatja magát, és vegyes úszásban öt világrekordot állított fel 2021-es visszavonulásáig. A híradás kiemelte, hogy Cseh a nemzetközi versenyeken összesen 74 érmet gyűjtött, 38 aranyat, 19 ezüstöt és 17 bronzot.

Cseh mellett a még két medencés úszó kerül a szervezet tagjai közé: a hollandok háromszoros olimpiai bajnok gyorsúszója, a 35 éves Ranomi Kromowidjojo, valamint az amerikaiak 37 éves, ötszörös  olimpiai bajnok gyorsúszója, Nathan Adrian. Előbbi három nagy medencés és 14 rövid pályás világbajnoki aranyérmet szerzett, utóbbi pedig 10 nagy medencés vb-aranyát egyaránt váltóban szerezte, s két vb-címet rövid pályán is nyert.

Egy nyílt vízi úszót is beiktatnak majd, a holland Ferry Weertman a riói olimpián megnyerte a 10 kilométeres távot, s ugyanezen a távon az egy évvel későbbi budapesti vb-n világbajnok lett, ezzel pedig ő lett az első, aki egyidejűleg volt a 10 kilométeres táv nyílt vízi olimpiai és világbajnoka.

A beiktatási ceremóniára május 16-án kerül sor a floridai Fort Lauderdale-ben.

Cseh László a 14. magyar úszó, összességében pedig a 40. magyar lesz, aki bekerül a Hírességek Csarnokába, ahová legutóbb tavaly Gyurta Dániel, a londoni olimpia 200 méteres mellúszásának bajnoka került be a magyar úszók közül.

 

Legfrissebb hírek

NBA: Curry az első aktív játékos, akinek kiállítása nyílik a Hírességek Csarnokában

Amerikai sportok
2026.07.22. 21:01

Úszó Eb: itt a párizsi magyar csapat

Úszás
2026.07.22. 13:21

Nyílt vízi úszás: Eb-érmekért úsznak a fiatalok a Velencei-tavon

Utánpótlássport
2026.07.22. 09:08

Kik indulhatnak a magyar úszók közül Párizsban?

Úszás
2026.07.17. 08:58

Elmarad a hétvégére tervezett Balaton-átúszás

Csupasport
2026.07.16. 12:37

Úszás: Kokas Fanni éremért ment az ifi Eb-re – és arany lett belőle!

Utánpótlássport
2026.07.16. 09:02

Úszás: a múlt évinél is erősebb korosztályos csapatunk van

Utánpótlássport
2026.07.15. 15:40

„Megnyertem ezt a versenyt” – daganatos betegségéről vallott Kovács Ágnes

Úszás
2026.07.14. 07:35