„Ki kell mondanom: hamarabb kellett volna edzőt váltanom” – Cseh László a Nemzeti Sportrádióban

„Nem akartam rögtön elhinni”

Cseh László feleségével, Cseh Diánával és kislányukkal, Nalanival utazott ki Floridába, ahol a díjátadó előtt családi programokra is szakítottak időt. A januári bejelentés azonban már önmagában is mélyen megérintette.

„December környékén hívott fel a jó hírrel Gyurta Dani, aki tavaly kapta meg ezt az elismerést, hogy beválasztottak. Megköszöntem neki, hogy szólt, de azért kellett egy kis idő, hogy elhiggyem. Az évek során kialakítottam magamban egy olyan védelmi mechanizmust, hogy nem lovalom bele magam hirtelen semmibe” – idézte fel.

Ennek gyökerei egészen 2005-ig nyúlnak vissza, akkor egy csalódás józanította ki a rajta kívül álló döntésekkel kapcsolatban. „Amikor világbajnok lettem, vb-ezüstöt és -bronzot nyertem, rövid pályán világcsúcsot úsztam, mégsem én lettem az év sportolója. Ez annyira szíven ütött, hogy onnantól valamiféle páncélt építettem magam köré. Ha olyan megméretésről volt szó, amelyben nem csak rajtam múlt a végeredmény, inkább távol tartottam magam az elvárásoktól. Ennél a hírnél is először csak annyit mondtam: rendben, szuper. Aztán fokozatosan kezdtem felfogni, milyen nagy dologról van szó.”

„Csak a pályafutásom után kezdtem rájönni, mit értem el”

A magyar úszósport egyik legnagyobb alakja szerint a versenyzői évek alatt nem igazán tanulták meg értékelni a már megszerzett eredményeket. „Ez nagyon hiányzott a személyiségemből: hogy kimondjam, mennyi mindent elértem. Óriási megtiszteltetés, hogy bekerültem a magyar Hírességek Csarnokába, majd a nemzetközibe is. Ezek arra emlékeztetnek, hogy azért egy nagyon szép pályafutás van mögöttem.”

A magyar úszóklasszis úgy látja, annak idején az úszósportban szinte természetes volt, hogy a sikereket gyorsan lezárták. „Lement a világverseny július végén vagy augusztus elején, aztán szeptemberben újra elkezdtük az edzéseket, mintha minden elölről indulna. Nem emlékeztettük magunkat arra, hogy mennyi mindent elértünk már. Sajnos nem azt mondták, hogy nézd meg, Európa-bajnok vagy, képes voltál rá egyszer, képes leszel újra is. Pedig ez talán jót tett volna az önbizalmunknak. Inkább húztunk egy falat a múlt és a jelen közé, és csak a következő versenyre koncentráltunk.”

„A sportban nem a szerénységgel lehet győzni”

Cseh László idővel azt is megértette, hogy az élsport bizonyos szempontból más lelkiállapotot követel. „A sportban, a versenyzésben nem a szerénységgel lehet leginkább győzedelmeskedni. Fontos, hogy valaki higgyen önmagában, és akár kicsit nagyképű is legyen. Hogy azt gondolja: bárkit képes vagyok legyőzni, én vagyok a legjobb. Erre igenis szükség van.”

Peking: amikor mindent kiadott magából

Amikor pályafutása legjobb versenyeiről kérdeztük, gondolkodás nélkül a pekingi olimpiát említette. „Peking biztosan ilyen volt. Minden döntő után azt éreztem, hogy ennyi, nincs tovább, elértem az abszolút maximumomat. Tényleg mindent kiadtam magamból.”

Más megközelítésből, de a 2015-ös kazanyi világbajnoki címére is büszkén tekint vissza a magyar úszósport egyik legkiemelkedőbb alakja. „Ott is világbajnok lettem, tíz év után újra, és végső soron ez számít. Nem az időeredmény a lényeg, hanem hogy első lettem. Ugyanakkor a száz pillangó után az edzőmmel együtt úgy éreztük, hogy lehetett volna másképp is úszni azt a versenyt. Talán bátrabban kellett volna kezdeni az első ötvenet. De az teljesen új szám volt számomra.”

Rio: amikor fejben már elveszítette a harcot

A sikerek mellett egy ilyen hosszú nemzetközi pályafutás során óhatatlan, hogy legyenek mélypontok. A legfájdalmasabb emlékek között a riói olimpiát említette Laci. „Ott nem vettük kellően számításba, hogy mentálisan sokkal jobban fel lehetett volna készülni. Nem éreztem, hogy problémám lenne, de végül nem tudtam megmutatni, mi van bennem valójában. Már akkor éreztem, amikor a faluba érkeztem, hogy mentálisan nagyon nagy a baj. Ám onnan már nem volt visszaút. Jöttek a negatív gondolatok: nem fogom bírni, nem leszek gyors, nem tudom megcsinálni. Az utolsó felkészülési évemben tanultam meg, hogy ezeket a gondolatokat nem legyőzni kell, hanem elfogadni, tudomásul venni, és végül meg kell tanulni elengedni. Én viszont minden erőmmel azon küzdöttem, hogy ne aggódjak.”

Jogos felvetésnek tűnik, hogy miért nem kért szakmai segítséget, ha érezte, hogy baj van. „Beszéltem Csernus Imrével is egy-másfél órát. Nagyon sokat jelentett, de egyetlen beszélgetéstől nem lehet csodát várni, főleg akkor nem, ha délelőtt beszélgetsz, délután pedig már olimpiai döntőd van.”

„Ti tettetek azzá a sportolóvá, aki ma vagyok”

Fort Lauderdale-ben elhangzott beszédének egyik legemlékezetesebb része az volt, amikor riválisainak mondott köszönetet. Ahogy ezt a közösségi felületein is megírta, ezekkel a gondolatokkal szólt hozzájuk: „Talán szokatlannak hangzik, de az igazság az, hogy ti jelentettétek számomra a legnagyobb motivációt. Minden alkalommal, amikor felálltam a rajtkőre és rápillantottam a mellettem lévő pályákra, tudtam, hogy nincs helye a hibázásnak. Rávilágítottatok a gyengeségeimre, megmutattátok, miben kell még fejlődnöm, és rendkívüli teljesítményetekkel minden egyes nap arra sarkalltatok, hogy legyőzzem önmagam. A közös futamaink tettek azzá a sportolóvá, aki ma vagyok” – így szólt az idézet Cseh László beszédéből.

„Hamarabb kellett volna edzőt váltanom”

A beszélgetés talán legőszintébb része akkor következett, amikor arról kérdeztük, mit csinálna másképp. A 2014-es berlini Európa-bajnokságot különösen nehéz időszakként idézte fel. „Próbáltam edzeni, végrehajtani a munkát, de már abszolút hiteltelenné vált számomra az egész. Turi György iránt is elveszett a bizalom. A saját edzéseimet próbáltam valahogy végigcsinálni, de ma már látom az összefüggéseket: akkor nem voltam alkalmas arra, hogy abból megfelelő munkát végezzek.”

A nemzetközi versenyeken összesen 74 érmet, 38 aranyat, 19 ezüstöt és 17 bronzot gyűjtő Cseh László híres volt arról, hogy a siker és a kudarc is egyaránt képes volt őt inspirálni.

Cseh László, aki már versenyzőként is szeretett válaszokat kapni a kérdéseire, mára még inkább szókimondó lett. Aztán kimondta azt a mondatot, amely hosszú évek tapasztalatának sűrítménye: „Igen, rengeteg dolgot másképp csinálnék. Ugyanakkor ez volt az én utam. De ma már tudom, hogy amikor 2011-ben a rövid pályás országos bajnokságon átfutott a fejemen, hogy oda kellene mennem Plagányi Zsolthoz, hogy vele szeretnék dolgozni, akkor meg kellett volna lépnem. Ki kell mondanom: hamarabb kellett volna edzőt váltanom. Nemcsak magam miatt fontos ezt kimondani, hanem mások miatt is. Meg kell érteni, hogy a régi, bevált dolgokon is lehet változtatni. Kell hozzá bátorság, mert a változás sokszor új és jó dolgokat hozhat.”

Új élet, új kihívások

A júliusban négyéves Nalani édesapja ma már egészen más területen építi a jövőjét. Villanyszerelőként dolgozik, és láthatóan ugyanolyan lelkesedéssel beszél új hivatásáról, mint korábban az úszásról. „A sógorommal vágtunk bele egy közös vállalkozásba, és azt szoktuk mondani, hogy még annyira az elején járunk, hogy mi még a falvésést is élvezzük – mondja nevetve. – A felelősség azonban itt is hatalmas. Ez nagyon komoly munka, mert emberi életeket érinthet, ha rosszul dolgozunk. Ugyanakkor óriási élmény, amikor beillesztem a kapcsolótáblát, és minden a helyére kerül” – mesélte nevetve.

A Nemzetközi Úszó Hírességek Csarnokának új magyar tagja arról is beszélt, hogy még mindig élvezi a vizet mint közeget, és örömmel „pancsol” együtt kislányával.

„Nagyon jó a vízfekvése, de ez még semmit sem jelent, mert innen még az első úszóleckék is távol vannak. Nem én fogom megtanítani úszni, mert nem tudom, hogyan kell, mik a folyamatok. De ha jól megy neki, és ezt szeretné csinálni, nem fogunk az útjába állni, mert egy szülő legfontosabb dolga, hogy segítsen a gyermekének valóra váltani a vágyait.”

Hallgassa meg a teljes beszélgetést!