Nyílt vízi úszás: bronzérmes a magyar csapat a párizsi Eb-n

KOVÁCS ERIKAKOVÁCS ERIKA
2026.08.08. 11:13
null
Fotó: Koszticsák Szilárd
A címvédő magyar váltó szombaton harmadikként ért célba a párizsi kontinensviadalon – a magyar nyílt vízi csapat egy arannyal, öt ezüsttel és egy bronzzal zárta az Eb-t.

 

Volt egy része ennek a váltónak, amikor nem a németek vezettek, de nem ez határozta meg a párizsi Európa-bajnokság nyílt vízi versenyeinek záró felvonását, merthogy a Németország uralta ezt a hat kilométert, ennek meg csak az lehetett a vége, hogy a világbajnok német csapat szerezte meg az aranyérmet a Szajnán szombaton.

A Fábián Bettina, Mihályvári-Farkas Viktória, Rasovszky Kristóf, Betlehem Dávid összetételű, egyébként címvédő négyes tulajdonképpen végig a harmadik helyen haladt, a harmadik Rasovszky ugyan előzött egyet, s becsúszott a németek mögé és az olaszok elé, ám nem volt könnyű dolga a befejező emberként úszó Betlehemnek, hiszen a németek negyedikje, Florian Wellbrock hatalmas, nyolc másodperces előnnyel járt Betlehem előtt. Az Eb-n két ezüstöt és egy aranyat begyűjtő Betlehem viszont utolérte a németet, közben viszont az olaszok rutinos klasszisa, Gregorio Paltrinieri is szépen farvizezett, így a vége német-olasz-magyar befutót hozott. 

Fábián Bettina: Elég nagy verekedés volt, minden irányban kaptam a pofonokat, örülök, hogy az élmezőnyben adtam át a váltást. Ez a három csapat szokta cserélgetni egymás között az érmeket a nagy versenyeken, ez egy szép bronz.

Mihályvári-Farkas Viktória: Betti jó helyen adta át a váltót, csak összekerültem a francia lánnyal, aki ütött mindenkit. Az eleje visszaütött a végén, ennek ellenére mindenki jól úszott, büszkék lehetünk magunkra. 

Rasovszky Kristóf: Megvolt a ritmus az elejétől, de tudtam, hogy mennem kell a német Klemet után, hiszen ő a leggyorsabb a mezőnyben. De még ott volt az olasz, akivel kellett küzdenem. Dávidnál ez visszaütött, hiszen nagy volt a hátránya. 

Betlehem Dávid: A testem nem reagált annyira arra, amit a fejem akart. Megpróbáltam Paltrinierit magam mögött tartani, és Wellbrockot utolérni, mire ez sikerült, én elpusztultam… Kemény verseny volt, örülök, hogy meglett az érem, titkon az aranyat akartuk, de a bronznak is örülünk.

A bronzérmések értékelése az M4 Sportnak

EURÓPA-BAJNOKSÁG, PÁRIZS
Csapat. Európa-bajnok: Németország (Julia Ackermann, Isabell Gose, Oliver Klemet, Florian Wellbrock) 1:03:39.2, 2. Olaszország (Barbara Pozzobon, Ginevra Taddeucci, Marcello Guidi, Gregorio Paltrinieri) 1:03:41.3, 3. Magyarország (Fábián Bettina, Mihályvári-Farkas Viktória, Rasovszky Kristóf, Betlehem Dávid) 1:03:42.4

 

Legfrissebb hírek

NL-rajt új kapitányokkal és egy jelentős változással, ami a magyar válogatottat is érintheti

Minden más foci
12 órája

Állítsa össze a válogatott ukránok elleni kezdőcsapatát!

Magyar válogatott
13 órája

Telt házra, kiváló hangulatra és minőségi ellenfélre számít a DAC grúz csatára a Puskás Arénában

Minden más foci
2026.09.22. 16:04

NEMZETEK LIGÁJA, 2026–2027

Minden más foci
2026.09.21. 18:06

Nemzetek Ligája: kikerült az ukrán keretből az Utrecht gólerős centere

Minden más foci
2026.09.21. 15:41

Sallai Roland és Callum Styles sérült, kikerült a válogatott keretéből

Magyar válogatott
2026.09.21. 11:36

Visszavágott az üzbégeknek a magyar férfi futsalválogatott

Magyar válogatott
2026.09.19. 19:04

Jurek Gábor is meghívót kapott Marco Rossitól – itt a válogatott kerete az NL-mérkőzésekre

Magyar válogatott
2026.09.15. 13:08