Az éremszerzés a cél

MÁTAY ANDREAMÁTAY ANDREA
2003.07.08. 21:46
Címkék
Július 9. és 13. között a kanadai Sherbrooke-ban rendezik meg a harmadik ifjúsági világbajnokságot. Négy évvel ezelőtt a lengyelországi Bydgoszczban találkoztak először a világ legifjabb atlétái, tehát a verseny nagyon fiatal  mégis rendkívül sikeresnek mondható.
A nagy találkozóra való készülődés különleges motivációt jelent a 15–17 éves korosztálynak, s bár az eredményekből messzemenő következtetéseket nem lehet levonni, néhány korábbi aranyérmes a felnőttek között is "bejelentkezett” már. Ez annak ellenére igaz, hogy a bydgoszczi elsők még mindig legfeljebb csak 21 évesek.A legnagyobb sikert közülük a kalapácsvető Kamila Skolimowska érte el, aki egy évvel később – óriási meglepetésre – a sydneyi olimpián is győzni tudott. De említhetjük a rúdugró Jelena Iszimbajevát, aki tavaly az Európa-bajnokságon ezüstérmet nyert és az idén már 477 centiig jutott. Az Európa-kupán első helyet szerző brit vágtázó, Marc Lewis-Francis szintén a lengyelországi versenyen tette le a névjegyét.A magyarok az eddigi két világbajnokságon három aranyérmet nyertek – természetesen kalapácsvetésben. Bydgoszczban Pars Kriszitán lett első, két évvel később Debrecenben Horváth József és Kéri Andrea diadalmaskodott. A gerelyhajító Frajka Xénia az első világbajnokságon ezüstérmet szerzett. Sherbrooke-ba 35 versenyzőnk utazik, közülük tizennyolcan teljesítették az erősebb kiküldetési szintet, az ő utazásukat fizeti a szövetség. A többiek az úgynevezett szponzori szint teljesítése révén vehetnek részt a nagy eseményen.Nehéz megítélni, hogy fiataljaink milyen esélyekkel indulnak, de remélhetőleg az idén sem térnek haza érem nélkül.A jövő generációjának azonban nem csak a versenyekkel kell foglalkoznia. Sherbrooke-ban a nemzetközi szövetség "This is Athletics”, vagyis "Ez az atlétika” elnevezéssel egyedülálló, a szervezők szerint a világ eddigi legnagyobb ifjúsági fesztiválját rendezi meg, amelyen a fiatalok a közelmúlt legnagyobb atlétáival, például a 200 és 400 méter világcsúcstartójával, Michael Johnsonnal, vagy a 400 méteres gátfutás kétszeres olimpiai bajnokával, Edwin Mosesszel találkozhatnak. A magyar csapat összeállítása
Fiúk. 100 m: Szebeny Miklós. 800 m: Takács Dávid, Tábor Miklós. 3000 m: Bene Barnabás, Tóth László. 2000 m akadály: Minczér Albert, Nagy Tamás. Magas: Kelemen József, Szabó Róbert. Rúd: Ungvári Tamás. Súly és diszkosz: Kürthi Lajos, Kovács Péter. Kalapács: Németh Kristóf, Pálhegyi Sándor. Gerely: Nick Ádám, Török Krisztián. Nyolcpróba: Szekeres Lajos, Szibilla László. 10 km gyaloglás: Glázer Szabolcs, Márta Tibor
Lányok. 100 m: Kaptur Éva. 100 és 200 m: Varga Bianka. 100, 200 és 400 m: Varga Fruzsina. 100 m gát: Csúz Réka. 100 m gát, hármas: Becsák Barbara. Rúd: Erős Enikő. Távol: Maincz Anita, Volák Adrienn. Diszkosz: Császár Katalin, Varga Eszter. Kalapács: Németh Orsolya, Németh Noémi. Hétpróba: Jávorfi Ágnes. 5 km gyaloglás: Kernács Krisztina, Varró Katalin
Legfrissebb hírek

Videón a paraguayi csoda – így esett ki az idei vb első tizenegyespárbajában Németország

Foci vb 2026
17 perce

Az 56 beadás rekord – sokatmondó, hogy 10 volt sikeres

Foci vb 2026
21 perce

Statisztikák: Németország a 2014-es vb-győzelem óta nem tud meccset nyerni az egyenes kieséses szakaszban

Foci vb 2026
32 perce

Julian Nagelsmann csalódott, de szeretne kapitány maradni

Foci vb 2026
36 perce

Koeman belenyúlt, elővette az ötvédős rendszert – íme, a holland–marokkói kezdőcsapatok!

Foci vb 2026
1 órája

Dráma Bostonban, Paraguay tizenegyesekkel kiejtette Németországot

Foci vb 2026
1 órája

Itt az egyenes kieséses szakasz első meglepetése: Paraguay tizenegyesekkel kiejtette Németországot!

Foci vb 2026
1 órája

Nincs újabb gól Bostonban, jön a vb első tizenegyespárbaja!

Foci vb 2026
1 órája
Ezek is érdekelhetik