Vízilabda: Az ezüstig merészkedtünk

SZŰCS ANDRÁSSZŰCS ANDRÁS
2003.08.04. 22:14
Címkék
Az egyik tudósító a görögök elleni csoportmeccs után tette fel a kérdést: "Meg tudja verni valaki a magyarokat? Nem sokkal később, a döntőben megkapta a választ: sajnos, meg! A fináléban a szerb-montenegrói csapat ugyanis legyőzte a mieinket (1510).
"Utólag be kell vallanunk: valóban a szerbek voltak a legjobbak – kezdte értékelését Merész András, az ifik kapitánya. – Ellenben azt hiszem, a magyar vízilabda hagyományaihoz mérten sem rossz eredmény az ezüstérem. Sőt, ami még a második helynél is fontosabb az az, hogy ismét bebizonyosodott: remek az utánpótlásunk. Ezt nem kis mértékben az állhatatosan és magas színvonalon dolgozó edzőinknek köszönhetjük. Összesen hét klub játékosaiból állt össze a válogatott, sőt, ha ideveszem, hogy Kaszper Gábor Nagykanizsáról, Persely Tamás pedig Tatabányáról került a BVSC-hez, akkor még magasabb a szám. Tizenhárom játékost nevezhettünk az Eb-re, nos, tudás alapján mi akár tizenöt, tizennyolc, vagy akár huszonegy játékost is vihettünk volna. Nehéz volt bárkit is itthon hagyni. Ezúton is szeretnék üzenni a most kimaradt játékosoknak, hogy a következő eseményekre újra nyitva áll előttük a kapu, csak be kell lépni rajta.”A statisztikák is a szerb-montenegróiak fölényét mutatják. Míg Varga Dénesék ötvenhét gólt helyeztek el az ellenfelek hálójában, addig déli szomszédaink ugyanezt kilencvenhétszer tették meg... Búslakodásra azonban semmi ok, kiváltképp azért, mert az 1989-es – szintén isztambuli – torna óta minden második ifi Eb-n magyar győzelem született…Női ifjúsági Eb, Emmen
B-csoport. 3. forduló:
B-csoport. 3. forduló:
Magyarország–Ukrajna 16–6 (4–1, 5–1, 3–1, 4–3), Csehország– Nagy-Britannia 9–4, Hollandia–Németország 13–9. Az állás: 1. Magyarország 6 pont (38–25), 2. Hollandia 6 (34–22), 3. Csehország 4, 4. Németország 2, 5. Nagy-Britannia 0 (16–29), 6. Ukrajna 0 (16–45)
Legfrissebb hírek

Mbappé győztes gólt szerzett, majd megsérült Zidane bemutatkozó mérkőzésén

Minden más foci
2 perce

Schäfer úszósapkában, csodálatos molinó a szurkolóktól – galéria

Magyar válogatott
17 perce

Női vízilabda ob I: a Ferencváros kilenc góllal verte a Szegedet

Vízilabda
26 perce

Nagy Kristóf bravúrjaival ferencvárosi győzelem az újonc ellen az osztrák hokiligában

Jégkorong
35 perce

Asztalitenisz: András Csaba egyesben és párosban is győzelemmel kezdett

Egyéb egyéni
37 perce

Triatlon: Hóbor Zalán U23-as vb-bronzérmes!

Egyéb egyéni
44 perce

Új fejlemények Demjén Patrikról: több hónapos kihagyásra számíthat a kapus

Labdarúgó NB I
55 perce

Kovács István: Kivételes tehetséget edzeni nagy felelősséggel is jár

Utánpótlássport
2 órája