Athénban a juniorok

Vágólapra másolva!
2003.09.08. 20:46
Címkék
A felnőtt öttusázók már túl vannak idei két legrangosabb versenyükön, az olimpiai kvalifikáló világ- és Európa-bajnokságon, az utánpótlás képviselői számára azonban csak ezen a héten zárul az idény.
A junior-világbajnokságot keddtől vasárnapig rendezik meg Athénban, a jövő évi olimpia színhelyén. A magyar csapatból a szakemberek ezúttal a fiúkat tartják esélyesebbnek, akik akár minden számban érmet szerezhetnek. Egyéniben elsősorban Lipták Róberttől és Marosi Ádámtól, a hagyományos csapatversenyben az idén Európa-bajnoki címet nyerő Lipták, Marosi, Halasi Zoltán triótól várható jó szereplés. A váltócsapat összetételét csak a helyszínen jelöli ki Deák Ferenc kapitány, itt bevetésre készen áll az egyéni induló Kohár István. A lányoknál ifjúsági versenyzőkből válogatott Kulcsár Antal szövetségi kapitány, mivel a májusban lábközépcsont-törést szenvedő Máthé Vivien még nem nyerte vissza formáját, Sasvári Éva pedig befejezte pályafutását. A hagyományos versenyen Hidvégi Ildikó, Stefanovics Nikola és Kling Réka szerepel, az egyéni induló az egy hete ifi-vb-bronzot nyerő Prill Katalin lesz. A váltóban Prill, Stefanovics és Andrejkovics Andrea kap lehetőséget.
Legfrissebb hírek

Gian Van Veen a torna eddigi legjobb meccsátlagával nyert a darts vb második fordulójában

Egyéb egyéni
1 perce

A Napoli harmadszor nyerte meg az olasz Szuperkupát

Olasz labdarúgás
23 perce

Bolla Bendegúz török védőtársa 2028-ig hosszabbított

Légiósok
1 órája

A DAC még nem adja el Csinger Márkot a Ferencvárosnak

Minden más foci
1 órája

Altorjai Sándor: Felemás, tanulságos és több szempontból biztató évet zárt a magyar torna 2025-ben

Torna
1 órája

MLSZ: elindult a párbeszéd a szövetség és a szurkolók között

Magyar válogatott
1 órája

Államfői kitüntetést kaptak az olasz olimpiai zászlóvivők

Téli sportok
1 órája

Férfi röplabda MK: elődöntős a Kazincbarcika

Röplabda
1 órája
Ezek is érdekelhetik