Szomszédvárak csatája, zalai győzelemmel

2003.09.17. 19:26
Címkék
"A két szomszédvár, Zalaegerszeg és Szombathely csatája mindig több, mint egy szimpla mérkőzés"  nyilatkozta a Nemzeti Sport Online-nak Czigola Zsolt, az e.on ZTE FC U17 korosztályának vezetőedzője a Haladás elleni, múlt heti mérkőzés értékelésekor.
Czigola Zsolt vezetőedző szerint egyértelműen a kitűnő támadójátéknak köszönhető a 3–1-es végeredmény. A kék-fehér gárda végig mezőnyfölényben játszott, az edzéseken jól begyakorolt akciókat kitűnően tudták a pályán is alkalmazni a játékosok. Bár Czigola Zsolt szerint nagyon nehéz megtartani hosszú éveken át a pályán a fiatalokat, nekik mégis sikerül. Többek között ez is eddigi veretlenségük titka. "Valamilyen módon szükséges motiválni a gyerekeinket. Értem ez alatt, hogy olyan körülményeket kell teremteni számukra, amelyek miatt szívesen járnak el valamennyi edzésre. Nem feltétlenül azt várják, hogy anyagilag ismerjék el teljesítményüket. Több kollégámmal megfigyeltük már: a fiúk sokkal jobban igénylik az odafigyelést az étkezés, vitaminozás, edzőterem és létesítmények tekintetében, mint a pénzbeli elismerést” – nyilatkozta Czigola Zsolt. A vezetőedző hozzátette: saját csapatuk esetében úgy látja, hogy a 17 éves korosztályban focizó fiúk edzőjük személyéhez is kötődnek és megfogadják tanácsait, akár még az iskolai problémákkal kapcsolatban is. Czigola Zsolt elégedettsége mellett leginkább abban bízik, hogy a Siófok elleni mérkőzéssel tovább folytatódik a veretlen meccsek sora az e.on ZTE U17 korosztálya számára.
Legfrissebb hírek

Nem hagyták aludni az ecuadoriakat a mexikói drukkerek – a szövetség feljelentést tett

Foci vb 2026
2 perce

Felkészülés: három góllal kikapott a Nyíregyháza cseh ellenfelétől

Labdarúgó NB I
9 perce

Videó: ezzel a góllal vezet Norvégia Elefántcsontpart ellen

Foci vb 2026
10 perce

Elkezdődött a második félidő!

Foci vb 2026
13 perce

Négy szakember érkezését jelentette be az ETO FC

Labdarúgó NB I
15 perce

Ha lett volna VAR, Puskásék megnyerik a vb-t

Foci vb 2026
25 perce

Egygólos norvég vezetés a szünetben

Foci vb 2026
26 perce

LeBron James elhagyja a Lakerst, máshol kíván játszani

Amerikai sportok
50 perce
Ezek is érdekelhetik