Felmondják a szerződéseket

Munkatársainktól MunkatársainktólMunkatársainktól Munkatársainktól
2003.10.28. 20:53
Címkék
A Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Labdarúgó-szövetség elnöke, a korábban a Fidesz, majd a Centrum Párt színeiben politizáló Helmeczy László levelet írt Gyurcsány Ferenc sportminiszternek, amelyben felhívta a politikus figyelmét: a Bozsik-program ügyében illene lépni.
"Idén januártól folyamatosan elmaradtak a fizetések, ezért tizenhét településen visszaléptek a programtól – említette az MTI-nek Helmeczy. – Sőt, két alközpontban, Vásárosnaményban és Nyírbátorban is csak becsületből fejezték be az oktatási évet.”Az elnök megemlítette, hogy a központi forrásból együttesen több mint 20 millió forint került a térségbe, így a szakemberek fizetésén kívül minőségi sportfelszerelések vásárlására is jutott. A helyzet amúgy pikáns: bár az előző kormány határozata, amely szerint éves szinten egymilliárd forint járna e célra az MLSZ-nek, hatályban van, az idén összesen 240 millió forintot utaltak a Hold utcából. S bár Köpf Károly korábbi sportot felügyelő helyettes államtitkár kijelentette, a sportminisztérium az év végéig vállalja az edzők bérének kifizetését, a helyére érkező Füleky András már csak e hónap végéig garantálta a fizetések átutalását. "Október harmincegyedikei hatállyal az összes szakember szerződését felmondtuk, ám reméljük, a januárban induló Sport XXI elnevezésű programban ők újra szerepet kaphatnak – mondta Berzi Sándor, az MLSZ főtitkára. – Hogy az edzők a hónap végéig megkapják járandóságukat, még százmillió forintra lenne szükség, egyelőre azonban az összeg nem érkezett meg a számlánkra.”A Sport XXI a sportminisztérium akciója, amelyben hat sportágat támogatnak – köztük a labdarúgást. Az 1.2 milliárdos teljes összegből a futballra valamivel több mint 600 millió forint jut januártól.
Legfrissebb hírek

NL: gyors gólváltás, majd döntetlen Kaunasban

Minden más foci
21 perce

Röplabda: a nők ötödikek, a férfiak nyolcadikok lettek

Utánpótlássport
1 órája

Torna ob: Mészáros, Tomcsányi és Mayer is duplázott vasárnap a mesterfokú bajnokságon

Torna
1 órája

Csehország legyőzte Ukrajnát a Billie Jean King-kupa döntőjében

Tenisz
2 órája

Az üres kapus gólok sokba kerültek, a magyar női kéziválogatott hét év után kikapott a románoktól

Kézilabda
2 órája

Veterán kapus tér vissza a Juventushoz – sajtóhír

Olasz labdarúgás
3 órája

Megvan a 3. vb-érem: ezüstérmes a magyar junior/U23-as mixváltó

Egyéb egyéni
3 órája

A FIDE fenntartotta az Orosz Sakkszövetség felfüggesztését

Egyéb egyéni
3 órája