Magyar siker a nyitányon

2004.05.21. 21:11
Címkék
Ami mostanság csak Lothar Matthäusra volt jellemző a magyar labdarúgásban, azt átvette Varga István is.
Az U19-es válogatott edzője tudniillik – a felnőttcsapat kapitányának optimizmusáról példát véve – közölte, együttese úgy vágott neki a spanyolországi Európa-bajnoki selejtezősorozatnak, hogy meg is nyeri. Erre mit látunk csütörtök este a Sport1 csatornán? Azt, hogy első mérkőzésén a Kemenes – Bergmann, Kovács J., Horváth G., Mohl – Jeremiás (Imrik), Dancs (Zsidai), Vadócz, Selei – Rudolf (Pál), Laki alkotta magyar gárda Dancs 21. percben szerzett góljával 1–0-ra legyőzi az utánpótlás-neveléséről híres, Ruud Gullit edzette Hollandiát!Az csak természetes, hogy a nézőkhöz hasonlóan Varga István is elégedett volt a lefújást követően: "A hozzáállás elismerést érdemel, a fiúk végig jól küzdöttek. A következő találkozókon is arra figyelünk, hogy ilyen higgadtan, taktikusan futballozzunk" – idézte az mlsz.hu a szakembert. Ami az edző által említett, még a csapat előtt álló fellépéseket illeti, szombaton késő este Litvánia, hétfőn a házigazda lesz a mieink ellenfele (a nyitó napon egyébként 0–0-ra végzett egymással a hátralevő két riválisunk). E két meccsen már Feczesin Róbert is bevethető, hiszen időközben az érettségijét a héten letudó újpesti támadó is csatlakozott a társaihoz. Emlékezetes, a csatár beválogatását sérelmezte a klubja, mondván: nagy szükség lenne rá az utolsó két bajnokin, azonban a szövetség hajthatatlannak bizonyult, s ragaszkodott Feczesin szerepeltetéséhez. Lothar Matthäus egyébként ezzel kapcsolatban csak anynyit jegyzett meg: "A válogatott legyen mindennél fontosabb".
Legfrissebb hírek

Száztízezer néző látta, ám a világ elfeledte az 1971-es női vb-t

Foci vb 2026
2 perce

Mexikó előnyben? Az angolok kapitánya a FIFA szabályozását és a magaslatot emelte ki

Foci vb 2026
17 perce

Massimiliano Allegri lett a Napoli vezetőedzője – hivatalos

Olasz labdarúgás
18 perce

„Olyan nekem, mintha a fiam lenne” – Yamal érzelmes vallomást tett kisöccséről

Foci vb 2026
29 perce

A Real Madrid közleményt adott ki Enzo Fernándezről

Spanyol labdarúgás
30 perce

Chris Froome bejelentette visszavonulását

Kerékpár
30 perce

Magyar légiós csapatánál kapott munkát Nestor El Maestro

Minden más foci
43 perce

Tuchel szerint a FIFA-szabályozás hatalmas előnyt jelent Mexikónak

Foci vb 2026
1 órája
Ezek is érdekelhetik