Tíz év után újra az elitben

S. T. R.S. T. R.
2004.07.08. 22:05
Címkék
Miután a Tursics Sándor vezette társaság tíz esztendő után harcolta ki az Európa-bajnoki szereplést (legutóbb a Papp, Hagara, Darida nevével fémjelzett csapat volt érdekelt), Semsei, Honti és a többiek az első akadályon már túljutottak.
A második nehezebb lesz, tudniillik, az ifjú hölgyek kifejezetten nehéz csoportba nyertek besorolást a pozsonyi kontinenstornán. A sportágon belül gyakorta rettegett exszovjet iskolát az orosz, az ukrán és a fehérorosz válogatott képviseli a hatosban, rajtuk kívül a szerb-montenegróiak és a németek igyekeznek a magyarok útját állni. A csoportból négyen folytatják a negyeddöntőben, Tursics szerint ide lenne jó eljutnia az együttesének. "Szűk a merítési lehetőség, ezt tudomásul kellett vennem a válogatáskor, ha a korosztályban tízszer ennyien játszanának, az lenne elfogadható" – morgolódott kicsit a jeles tréner, majd hozzátette, a rövid felkészülést nem zavarta egyetlen sérülés sem. Az mindenesetre biztató, hogy a mieink Bulgária kétszeri legyőzésével (70–42, 77–65) hangoltak az Eb-re, amelyen pénteken Ukrajna ellen lép pályára először a Tursics-sereg.A MAGYAR KERET: Czank Tímea, Pál Szandra, Semsei Barbara, Reiner Dóra, Somogyi Andrea, Köllő Rita, Tajkov Georgina, Vincze Viktória (Csata DSE), Honti Katalin (MKB-Euroleasing), Horti Dóra (Szolnok), Somogyi Nikolett (BEAC), Treit Luca (Debrecen)
Legfrissebb hírek

Atlétika: Bátori Lilianna magasugrásban ezüstérmes az U20-as vb-n

Utánpótlássport
6 órája

Hétfői sportműsor: kezdődik az atlétikai Eb és a medencés úszás a vizes Eb-n

Minden más foci
6 órája

Dzsudzsák első fejes gólja; Kós Hubert minden számban éremért úszik az Eb-n

E-újság
7 órája

Kártyák a pakliban – Csinta Samu publicisztikája

Minden más foci
7 órája

Egymásra hangolva – Jakus Barnabás jegyzete

Úszás
7 órája

Asztalitenisz: András Csaba főtáblás Malmőben

Egyéb egyéni
7 órája

Arina Szabalenka Torontóban is korán kiesett

Tenisz
8 órája

Minden idők legjobb Eb-jét várja az európai szövetség elnöke

Atlétika
8 órája