Dzsúdóünnep az Arénában

2004.10.12. 21:56
Címkék
Nem könnyű manapság elnyerni egy dzsúdós világverseny rendezési jogát, a 2007-es Rio de Janeiró-i pályázat például csak úgy tudott nyerni, hogy a felnőtt-világbajnokság csaknem teljes mezőnyét két hétig vendégül látja, s még az útiköltségeket is megtéríti.
Éppen ezért igazi bravúrnak számít, hogy ezen a héten Budapest adhat otthont a junior-világbajnokságnak."Valójában már két évvel ezelőtt nekünk kellett volna megrendeznünk a vébét, de a nemzetközi szövetség nem túl sportszerű döntésével Dél-Koreának adta át a magyaroknak ígért jogot. Más kérdés, hogy Dzsedzsu szigetén aztán juniorválogatottunk a magyar dzsúdó legfényesebb szereplését produkálta - mondta Tóth László, a Magyar Judószövetség elnöke. - Nagy öröm számunkra az is, hogy a Gyermek-, Ifjúsági és Sportminisztérium segítségével a Papp László Sportarénában láthatjuk vendégül a világ legjobb húsz évnél fiatalabb dzsúdósait. Több mint hatvan ország hatszáz versenyzője lép majd tatamira."Ami a magyar résztvevőket illeti: a női nehézsúly kivételével valamennyi súlycsoportban lesz hazai induló, s természetesen mindhárom újdonsült junior Európa-bajnokunk, Baczkó Brigitta (57 kg, UTE), Mészáros Anett (70, UTE) és Bor Barna (+100, Paksi Atomerőmű SE) helyet kapott a válogatottban. A keretben négy változás történt a szeptemberi boszniai kontinensviadalhoz képest, ezúttal Burján László (60, UTE), Horváth Gergely (66, Győri Vitál), Szemán Gergely (73, KSI), Madarász Tamás (81, Debrecen), Dravecz Zsolt (90, KSI), Szőke Andor (100, UTE), Csernoviczki Éva (48, Tatabánya-Hermann DSE), Tóth Lilla (52, UTE), Gubek Zsófia (63, UTE) és Cserháti Eszter (78, UTE) került a csapatba. Csütörtökön és pénteken a selejtezőkre kerül sor, szombaton és vasárnap pedig az érmekért zajló mérkőzéseket rendezik meg.
Legfrissebb hírek

Anya- és nagyanyaországok – Ballai Attila publicisztikája

Foci vb 2026
20 perce

Elkezdődött a második félidő Philadelphiában!

Foci vb 2026
22 perce

Mexikó várja az angolok elleni csodát; Isael: Hárman jobbak a braziloknál

E-újság
28 perce

Egyelőre nincs gól Philadelphiában

Foci vb 2026
39 perce

Jesse Marschnak nem szóltak, hogy a futballt gólra játsszák

Foci vb 2026
1 órája

Elkezdődött a Paraguay–Franciaország mérkőzés!

Foci vb 2026
1 órája

Hegedűs 70 méteres gólja ellenére kikapott a Csíkszereda

Minden más foci
1 órája

„Diktátor” Mbappé és mosolygós paraguayi hölgyek a lelátón

Foci vb 2026
1 órája
Ezek is érdekelhetik