Az első lépések az NHL felé

2004.11.04. 21:04
Címkék
Igazi kuriózumnak számító esemény színhelye ezekben a napokban az AstraZeneca Jégcsarnok: a Nemzetközi Jégkorong-szövetség (IIHF) utánpótlástáborának ad otthont a káposztásmegyeri létesítmény.
"Az IIHF rendkívül fontosnak tartja, hogy a fiatalok körében elterjessze a sportág filozófiáját - magyarázta a tábort vezető egyik szakember, a svájci Pascal Stucki. - Az elmúlt években a nyugat-európai országokban szerveztünk évente kétszer hasonló programot, mostantól azonban a közép- és a kelet-európai régióra is kiterjesztettük az akciónkat, így jöttünk Budapestre. Szeretnénk, ha az adott országok legjobb fiataljai megtanulnák, hogy a jégkorong sokkal bonyolultabb sportág annál, mintsem az első pillanatban tűnik. De a program során nem csak nekik, hanem az adott régió edzőinek és játékvezetőinek is tartunk továbbképzést."A mostani egyhetes turnusban bolgár, román, szerb-montenegrói, bosnyák és természetesen magyar fiatalokkal foglalkozik az IIHF által Budapestre delegált svájci, svéd és finn szakmai trió. Ezzel párhuzamosan még Európa másik három országában zajlik ehhez hasonló esemény, s az idény során még egyszer, februárban szerveznek ugyanilyen táborokat, akkor is négy ország láthatja vendégül a nemzetközi szövetség szakembereit. Ráadásul mindez a résztvevők számára teljesen ingyenes, hiszen a táborhoz kapcsolódó összes költséget - utazás, szállás, étkezés, stb. - az IIHF állja: egy helyen rendezett ilyen hét körülbelül 30 ezer svájci frankba, azaz közel 5 millió forintba kerül. Fantasztikus lehetőségről van tehát szó, s hogy mennyire az, annak alátámasztásául íme egy adat: az elmúlt években megrendezett hasonló táborokból már 18 olyan jégkorongozó került ki, aki megfordult az észak-amerikai profiligában, az NHL-ben. Jelenleg egyébként 23 magyar 16 éves játékossal foglalkoznak a szakemberek, s a magyar szövetség elképzelései szerint a februári táborban - amely erősebbnek ígérkezik, hiszen akkor többek között a németek és a szlovének is ott lesznek - a honi utánpótlás másik csoportja kap majd sokat érő és talán vissza nem térő lehetőséget.S ki tudja: talán majd a mieink is gyarapítják a táborban résztvett és később az NHL-ben bemutatkozott tehetségek számát…
Legfrissebb hírek

Mbappé és senki más

Foci vb 2026
29 perce

Kétfős verseny, vagy beleszól még más is? Mutatjuk a vb-góllövőlistát!

Foci vb 2026
1 órája

Videó: Marokkónak „minden” összejött a második félidőben, Franciaország ezúttal csak 11-esből talált be – a 24. játéknap góljai egy helyen

Foci vb 2026
1 órája

A paraguayi kapus lett a meccs embere

Foci vb 2026
2 órája

Még Philadelphiában is Szoboszlai-mezes szurkolóba botlani

Foci vb 2026
2 órája

Kylian Mbappé: Ha be kell piszkítanunk a kezünket, akkor megtesszük

Foci vb 2026
4 órája

Megint Mbappéról szólt a franciák meccse – mutatjuk a legérdekesebb statisztikákat

Francia labdarúgás
4 órája

Statisztikák: Mbappé újabb kategóriában lett egyeduralkodó

Foci vb 2026
4 órája
Ezek is érdekelhetik