Cselgáncs: Csapatbravúr a japánok ellen

G. R.G. R.
2004.12.20. 23:02
Címkék
Ungvári Miklós győzelme és Braun Ákos bronzérme után a moszkvai egyetemi és főiskolai világbajnokság záró napjára is jutott magyar érem: a csapatversenyben férfiválogatottunk a második helyen végzett, ráadásul úgy, hogy az elődöntőben 3:2 arányban legyőzte az eggyel több versenyzővel kiálló japán válogatottat!A kiírás szerint 66, 73, 81, 90 és +90 kilogrammos súlycsoportban mérték össze tudásukat a csapatversenyek résztvevői, a mieink pedig a 90 kilogrammban senkit sem tudtak harcba küldeni, hiszen a junior vb-ezüstérmes Rajcsányi Gergő sérülés miatt nem utazhatott el az orosz fővárosba."Ráadásul Hadfi Dániel súlyos sérüléssel, elképzelhető, hogy kulcscsonttöréssel küzdötte végig a saját meccsét, és így is csak minimális arányban maradt alul japán ellenfelével szemben. Ungvári Miklós és Braun Ákos simán hozta a meccsét, míg Németh Tamás valósággal megtáltosodott, így sikerült a döntőbe kerülni. A fiúk lelkesedésére jellemző, hogy Hadfi még így, sérülten is ki akart állni a száznegyven kilós koreai ellen. Bár a bravúr, az aranyérem megszerzése Dél-Korea válogatottjával szemben már nem sikerült, ez az ezüstérem is csodálatos eredmény, a fiúk minden elismerést megérdemelnek" - fogalmazott Németh Endre, a magyar csapat vezetője. ---- E ---- &
Legfrissebb hírek

Egy héten belül lesz szövetségi kapitány az Olasz Labdarúgó-szövetség elnöke szerint

Foci vb 2026
17 perce

Az angol–kongói meccs dióhéjban

Foci vb 2026
18 perce

Támadót szerződtetett az NB II-es DVTK, többekkel még tárgyalnak, s távozó is van

Labdarúgó NB II
20 perce

Pedri szerint a spanyolok célja a vb-döntő

Foci vb 2026
22 perce

Elkezdődött a Belgium–Szenegál összecsapás!

Foci vb 2026
29 perce

Pedri: Még mindig aranyesélyesek vagyunk

Foci vb 2026
43 perce

Vb 2026, a 16 közé jutásért: Belgium–Szenegál 0–1

Foci vb 2026
45 perce

Amikor annyira alacsony vagy, hogy ki kell cserélni előtted a játékoskísérőt...

Foci vb 2026
1 órája
Ezek is érdekelhetik