Róth Antal: jó játékkal még nagyobb meglepetést okozhatunk

Császár-Nagy MárkCsászár-Nagy Márk
2005.10.12. 16:11
Címkék
A magyar U21-es válogatott tegnap 2-2-es döntetlent ért el Horvátország ellen. Ez az egy pont elegendő volt ahhoz, hogy fiataljaink megszerezzék a csoport második helyét, mivel a zárókör előtt azonos pontszámmal álló svédek kikaptak Izlandtól. A mieink szövetségi edzője Róth Antal a selejtezőkről, és a továbbiakról nyilatkozott a Nemzeti Sport Online-nak.
Róth Antal (középen) elégedett lehet, hiszen, ha némi szerencsével is, de ott van a magyar csapat a pótselejtezőben
Meggyesi Bálint
Róth Antal (középen) elégedett lehet, hiszen, ha némi szerencsével is, de ott van a magyar csapat a pótselejtezőben
Róth Antal (középen) elégedett lehet, hiszen, ha némi szerencsével is, de ott van a magyar csapat a pótselejtezőben
Meggyesi Bálint
Róth Antal (középen) elégedett lehet, hiszen, ha némi szerencsével is, de ott van a magyar csapat a pótselejtezőben

A tegnapi mérkőzésről:

A szakember elmondta, hogy hatalmas az öröm a csapat háza táján, hogy a tíz lejátszott mérkőzés után sikerült elegendő pontot szerezni ahhoz, hogy második helyen végezzen a csapat. Róth elmondta továbbá, mikor nekivágtak a csoportmeccseknek, nem tartoztak az esélyesek közé, azonban bízott benne, hogy meglepetést okoznak.

"Ez sikerült és most nagyon büszke vagyok a csapatra" - tette hozzá.

Arra a kérdésünkre, hogy ezek szerint számára is meglepetés a továbbjutás, így felelt:

Fülöp Márton nagyban hozzájárult az U21-es csapat továbbjutásához.
Fülöp Márton nagyban hozzájárult az U21-es csapat továbbjutásához.
"Bíztam benne. Az már az elején kiderült, hogy a csapatok hasonló erősségűek. Ha megnézzük az eredményeket, akkor láthatjuk, hogy nagyon apró dolgokon dőltek el a mérkőzések. Eleinte úgy számoltuk, 21-22 pont kell majd a második hely eléréséhez, de a körbeverések miatt szerencsére a tizenkilenc is elegendőnek bizonyult."

A tegnapi mérkőzés alakulhatott volna másképp is, ugyanis a második bekapott gól után mintha megrogyott volna a csapat, de a szövetségi edző nem félt attól, hogy a horvátok fordítanak.

"Nagyon jó iramú meccset játszottunk tegnap este, ami talán azért volt, mert mindkét csapatnak megvolt az esélye a három pont megszerzésére, de a végeredmény 2-2 lett, ez a fontos. Tegyük hozzá szerintem igazságos is."

Mivel papíron minden csapat erősebb a magyar válogatottnál, ezért a szakembernek semmiféle kívánsága nincs a pótselejtezőbeli ellenfelünkkel kapcsolatban, hiszen így bárki ellen az esélytelenek nyugalmával léphetnek pályára. Ahogyan ő fogalmazott:

"Egyik együttessel szemben sem mi számítunk favoritnak, de újabb csodára képes a csapat, de csak akkor, ha mindenki átlagon felül teljesít."
Legfrissebb hírek

Férfi vízilabda MK: fölényesen nyerte a címvédő a tavalyi döntő visszavágóját

Vízilabda
8 perce

Miért nem igazolt fiatal spanyol középcsatárt a Barcelona?

Spanyol labdarúgás
11 perce

PL: Ipswich Town–Liverpool élőben az NSO-n!

Angol labdarúgás
15 perce

La Liga: Real Betis–Real Madrid 0–0

Spanyol labdarúgás
16 perce

Női kosárlabda-vb: Magyarország–Franciaország

Kosárlabda
21 perce

Norris szerint a McLaren nem harcolhat a pole-ért Monzában; Briatore botrányt keltett a pénteki edzésnapon

F1
39 perce

Kovácsréti duplázott volt csapata ellen, a Vasas fordulatos meccsen győzte le a Nyíregyházát

Labdarúgó NB I
45 perce

Gyémánt Liga: Molnár Attila harmadik a meghívásos 400 méteres versenyben

Atlétika
54 perce