Vass Ádám meghódította Angliát

TŐSÉR NORBERTTŐSÉR NORBERT
2006.03.21. 01:01
Címkék
Vass Ádám kedvenc magyar csapata a Ferencváros, mégis rengeteget köszönhet Ráckevének. Az U17-es korosztályú válogatott 2004 tavaszán a Pest megyei városban szerepelt egy torna keretében, ahol megjelentek az angol Stoke City játékosmegfigyelői is.
Vass Ádám
Vass Ádám
Vass Ádám
Vass Ádám
A történet akár sablonosnak is tekinthető: meghívó, próbajáték, szerződés. A Ferencváros középpályása három esztendőre írt alá a Manchester közeli város csapatához, de korántsem egyedül: „A Ferencvárosból engem és Zsivóczky Norbertet, míg a Nyíregyházától Fekete Ádámot igazolták át az angolok. Hármunkat egy családnál helyeztek el. A klub vezetői fizetik a szállást, minden mást a fizetésünkből állunk” – kezdte a történetet a fiatalember.

Ma már csak Vass Ádám áll a Stoke City alkalmazásában: az U18-as korosztálynál Zsivóczky szolgálataira nem tartottak igényt a vezetők, míg Fekete Ádám térdét operálni kellett, s a rehabilitációs kezelést Nyíregyházán kezdte el a labdarúgó.

Maradt tehát Vass Ádám: „Edzőm a középpályán számít rám, és úgy vélem, nem csalódik bennem. Majd minden mérkőzésen lehetőséget kapok, és szerencsére a góllövéssel sem állok hadilábon. Az Everton és a West Bromwich ellen az én góljaimmal nyertünk egy nullára. Nyolc forduló van még hátra a bajnoki alapszakaszból, és egy jó hajrával odaérhetünk a továbbjutást érő második helyre.”

A piros-fehér együttes edzője, Noel Blake az első tréner Angliában, aki pro-licences képesítést szerzett. A szakember meglehetősen vegyes társasággal dolgozik, hiszen Vasson kívül négy északír, három ír, valamint egy-egy brazil és ausztrál idegenlégiós futballozik a keze alatt. Blake meglehetősen jó véleménnyel van a magyar fiúról, aki Angliában képzeli el az életét: „Nem járok iskolába, aminek igazából nem is tudom az okát. Magyarországon az Általános Művészeti Középiskolában kezdtem el tanulmányaimat, és ott is szeretnék leérettségizni. E-mailben és levélben kapom a feladatlapokat, remélem, nem vagyok túlságosan elmaradva. A pályán mutatott teljesítményem alapján reménykedhetem, hogy az év végén bekerülhetek a ligacsapatba. Szeretnék Angliában maradni, és profi szerződést kapni a Stoke vezetőitől” – reménykedett az ifjú futballista.

Vass Ádám ugyan egyedüli magyarként maradt a klubnál, de korántsem magányos. Az angol másodosztályban hamarosan Stoke City–Crystal Palace mérkőzést rendeznek, ahol tervei szerint találkozik Király Gáborral, a vendégek magyar válogatott kapusával.
Legfrissebb hírek

Nemzetek Ligája: Havertz és Musiala számára is véget ért az első szakasz

Német labdarúgás
1 perce

Mocsári Bence néhány másodpercre volt a vb-dobogótól

Egyéb egyéni
21 perce

Bordeaux, Nantes: új tulajdonos ránthatja ki a gödörből a két francia bajnokcsapatot

Francia labdarúgás
31 perce

MotoGP: Buenos Aires került a Balaton Park Circuit helyére

Egyéb autó-motor
37 perce

Folytatódik a Mercedes pole pozíció nélküli sorozata? – Azeri Nagydíj, időmérő

F1
38 perce

Fegyverhasználat utánzása miatt állították ki az izraeli csatárt

Minden más foci
56 perce

Jövőre októberben lesz a Hungarian Darts Trophy

Egyéb egyéni
1 órája

Erste Liga: orosz csatárt szerződtetett a DEAC

Jégkorong
1 órája