5 kérdés - 5 válasz: Kovács Ádám

2006.03.28. 01:11
Címkék
A magyar kick-box-mezőny egyik legeredményesebb utánpótlás-versenyzője, a 13 esztendős Kovács Ádám nemcsak a hazai, hanem a külföldi erőpróbákon is rendszerint kiválóan teljesít. Hatéves korában kezdett sportolni, három esztendővel később pedig már jó néhány dobogós helyezéssel büszkélkedhetett. Az éremhalmozást azóta sem hagyta abba.
Kovács Ádám
Kovács Ádám
Kovács Ádám
Kovács Ádám
– Mennyire volt nehéz a sportágválasztás?
– Édesapám is ezt a sportot űzte, jelenleg a Tigers SE edzője, ezért hamar eldőlt, hogy a kick-boxot választom.

– Ugye nem csak a szülői ráhatás miatt szereted ezt a küzdősportot?
– Nem, hanem azért, mert küzdelem közben mindig kiadhatom magamból a maximumot, levezethetem az energiámat, és jól érzem magam versenyhelyzetben is.

– Az edzések mellett mennyi időd jut a tanulásra?
– Egy héten öt edzésem van, szinte minden hétvégére jut verseny, de az iskolát sem hanyagolom el. A szegedi Dózsa György Általános Iskola hatodik osztályos tanulója vagyok, és büszkén mondhatom, hogy jók az eredményeim.

– A sporteredményeid miatt sem kell szégyenkezned, nyertél korosztályos országos bajnokságot, diákolimpiát és még ki tudja, mi mindent. Melyik a kedvenced?
– Az első külföldi Világkupa-versenyem az eddigi legemlékezetesebb erőpróba. Most a piacenzai Világkupa-viadalra és a horvátországi világbajnokságra készülök.

– Milyen távlati terveid vannak az élsporttal?
– Szeretnék Európa-bajnoki címet nyerni, és egyszer az olimpián is szerepelni. Igaz, a 2012-es ötkarikás játékokon még csak bemutató sportág lesz a kick-box, remélem, később érmeket is osztanak.
Legfrissebb hírek

Három perc alatt felállva hosszabbításra mentettek a belgák – videó

Foci vb 2026
10 perce

Nincs döntés 90 perc alatt, jön a hosszabbítás Seattle-ben

Foci vb 2026
33 perce

Csütörtöki sportműsor: Spanyolország–Ausztria a labdarúgó-vb-n

Minden más foci
37 perce

Mi folyik itt?! Három perc alatt ledolgozta kétgólos hátrányát Belgium!

Foci vb 2026
39 perce

Lisztes Krisztián 50 éves; Betlehem Dávid az aranyért megy Los Angelesbe

E-újság
40 perce

Nem tesz ajánlatot Balogh Botondért a török Kocaelispor – hivatalos

Légiósok
44 perce

A bosnyák drukkerek már melegítenek az USA elleni meccsre

Foci vb 2026
51 perce

„Bármikor vendégünk egy sörre Walesben” – írták a kongói kapus Wikipédia-oldalára

Foci vb 2026
56 perce
Ezek is érdekelhetik