Mészáros Anetté és Lőrincz Tamásé a fődíj

Vasvári FerencVasvári Ferenc
2007.01.17. 11:38
„Ígérem, hogy küzdök majd!” csendült fel az ezalkalomra íródott dal a Back II Black zenekartól, miközben a „színpadi égből” babérkoszorúk érkeztek a 2006-os esztendő legeredményesebb utánpótlás-korú sportolóinak fejére. A Papp László Sportarénában megrendezett Héraklész Gálán a bajnokok bajnokává avanzsálódott Mészáros Anett, Lőrincz Tamás és összesen húsz sportágnak a szövetségek által megválasztott legjobbja.
Kreiss Fanni, Mészáros Anett és Schmitt Pál
Kreiss Fanni, Mészáros Anett és Schmitt Pál
Kreiss Fanni, Mészáros Anett és Schmitt Pál
Kreiss Fanni, Mészáros Anett és Schmitt Pál

A 2001-ben elindított, a Nemzeti Utánpótlás-nevelési Intézet (NUPI) által koordinált – dr. Szabó Tamás valamint Tóth József no és megannyi, a fiatalok felkészítésével foglalkozó szakember nevével fémjelzett – utánpótlás-nevelési program, a Héraklész Program az elmúlt esztendőkben méltán nőtte ki magát sikertörténetté, ennek koronája volt a januári gála. A programban résztvevő sportolók 2006-ban 20 sportágban összesen 321 darab I-VIII. helyezéssel, köztük 43 arany, 45 ezüst és 55 bronzéremmel tértek haza a különböző korosztályos világ-és Európa-bajnokságokról.

A tavalyi eseményhez hasonlóan idén is öltönyre váltottak a legjobbak, ezúttal a Papp László Sportaréna majd’ teltházas ünneplőserege előtt vehették át megérdemelt díjaikat. A díjkiosztót kísérő látványos show-ban láthatott a nagyérdemű jégrevüt, asztalugró produkciót, break-et stepptáncot, hipp-hoppot és akrobatikus rock and rollt; Gál Róbert lólengés-bemutatóját valamint egyéb zenés programokat, koncerteket.

A gálát dr. Szabó Tamás, a NUPI főigazgatója nyitotta meg, aki beszédében kiemelte, hogy a hat évvel ezelőtt, a sportkormányzat megbízásából indított program a fiatal sportolók eredményei révén világszerte elismerést váltott ki, azt kitüntetett érdeklődéssel kíséri a nemzetközi sport közvélemény. A sportvezető hangsúlyozta továbbá, hogy az eredmények természetesen a sportolók érdemei, de nem szabad megfeledkezni a családokról, a szülőkről, akik támogatása nélkül ezek a fiatalok nem érhetnének föl a csúcsra.

Az ünnepségen sportágak szerint a 2006-ban legjobb eredményeket elért fiatalokat és azok edzőit díjazták. Az abszolút kategória győztese a hölgyeknél a junior Európa-bajnok, junior világbajnoki és U23-as Eb-i ezüstérmes Mészáros Anett, míg az uraknál a tavaly juniorként a moszkvában felnőtt birkózó Európa-bajnokságot megnyerő kötöttfogású Lőrincz Tamás lett.

A jutalmakat a sportvezetők közül többek közt Schmitt Pál, a Magyar Olimpiai Bizottság elnöke, Török Ottó a Nemzeti Utánpótlás-nevelési és Sportszolgáltató Intézet főigazgatója, valamint Lányi András, az Önkormányzati és Területfejlesztési Minisztérium Sport főosztályának vezetője – ő egyben Lampert Mónika miniszterasszony nevében is jutalmazott – adták át, de természetesen a „nagy elődök”, az olimpiai bajnok példaképek sem hiányozhattak a sorból, így a judos Kovács Antal, a magyar vándor névadója: Magyar Zoltán tornász, a Nemzet Sportolója: a vívó klasszis Kulcsár Győző, vagy éppen a birkózó Sike András. ---- 2 ---- &
Legfrissebb hírek

Kovács István: Kivételes tehetséget edzeni nagy felelősséggel is jár

Utánpótlássport
15 órája

Utánpótlástrénereket díjaztak a Magyar Edzők Napján

Utánpótlássport
17 órája

Tenisz: Mokán István Damján döntőbe jutott az U16-os Eb-n

Utánpótlássport
20 órája

Röplabda: a férfiak és a nők is veszítettek

Utánpótlássport
21 órája

Kerékpársportok: hetvenkettedik hely, kiesés

Utánpótlássport
Tegnap, 10:53

U21-es válogatott: még a tökéletes teljesítmény is kevés lehet

Utánpótlássport
Tegnap, 8:58

Tekvondó: túl a nyári erős felkészülési időszakon

Utánpótlássport
2026.09.24. 20:43

Labdarúgás: legyőzte Romániát az U19-es válogatott a Vilotics-tornán

Utánpótlássport
2026.09.24. 19:50