Kézi: a Kisvárdától kapott elég nagy verést az NB I-ben a női juniorválogatott

utanpotlassport.hu utanpotlassport.huutanpotlassport.hu utanpotlassport.hu
2017.05.10. 18:43
Címkék
Utolsó mérkőzésünkön szó szerint elverte a junior-leánykézilabdázókat a soros NB I-es ellenfél, a Kisvárda: a félidőben még 20-18-ra vezető korosztályos csapat 37-31-ra kapott ki az utolsó, felnőttek elleni felkészülési meccsén.

reb Hosszú út végére értek a junior női kézilabdázók, hiszen Hajdu János szövetségi edző csapata szeptemberben lépett először pályára felnőtt élvonalbeli együttes ellen, most pedig, májusban, az utolsó találkozóját is lejátszotta, a Kisvárda ellen.reb Hosszú út végére értek a junior női kézilabdázók, hiszen Hajdu János szövetségi edző csapata szeptemberben lépett először pályára felnőtt élvonalbeli együttes ellen, most pedig, májusban, az utolsó találkozóját is lejátszotta, a Kisvárda ellen.

juniorlanyok
juniorlanyok

Kikaptak, de sokat nyertek a juniorok  •  Fotó: MKSZ/Cseh Péter

Az elmúlt napok sem voltak könnyűek a csikócsapatnak, hiszen egy hete is NB I-es találkozón szerepeltek az U19-esek, majd junior Bajnokok Ligája négyes döntőben játszottak (és győztek), hogy aztán tegnap a Vácot múlják felül. A mostani, Kisvárda elleni mérkőzést is jól kezdte a társaság, a félidőben 20-18-ra vezetett. Csakhogy a második félidőben keményen kezdtek kézilabdázni a vendégek – Hajdu szerint túl keményen is –, és „szétverték” a juniorokat, akik végül 37-31-es vereséget szenvedtek.

A korosztályos alakulat mind a 14 felnőttélvonalban szereplő gárdával megmérkőzött, a mérleg négy győzelem, egy döntetlen és kilenc vereség. A csapat házi gólkirálylány Klujber Katrin lett. A számoknál sokkal fontosabb azonban, hogy a juniorok hasznos tapasztalatokat szereztek, és rutinosabban várhatják a nyári celjei U19-es Európa-bajnokságot.

A junior kézilabda-válogatottak „félig” játszanak az évadban: mindig az élvonalbeli riválisok látogatnak el Balatonboglárra. Nincs visszavágó, és így az eredmények nem befolyásolják a bajnokság sorrendjét.

További korosztályos hírek KÉZILABDÁBAN a sportági aloldalon.

A korábbi mérkőzések:
Juniorválogatott–Ferencváros17-28
Juniorválogatott–Dunaújvárosi Kohász 30-31
Juniorválogatott–Siófok 26-28
Juniorválogatott–Békéscsaba 33-26
Juniorválogatott–Mosonmagyaróvár 27-30
Juniorválogatott–MTK Budapest 30-32
Juniorválogatott–Érd 29-29
Juniorválogatott–Győri Audi ETO 24-31
Juniorválogatott–Budaörs 29-27
Juniorválogatott–DVSC-TVP
Juniorválogatott–Kispest
Juniorválogatott–Ipress Center-Vác

A NŐI JUNIORVÁLOGATOTT NB I-ES MÉRKŐZÉSE
Magyarország–Kisvárda 31-37 (20-18)
Balatonboglár, játékvezetők: Hantos, Rózsahegyi

Legfrissebb hírek

Pelé és Altafini után Yamal és Cubarsí az első kezdő tinédzserpár a kieséses rendszerben

Foci vb 2026
14 perce

Női vízilabda: szoros meccsen kikaptunk Hollandiától felkészülési mérkőzésen

Vízilabda
19 perce

Zverev jó két óra alatt továbbjutott a második fordulóból Wimbledonban

Tenisz
21 perce

Vingegaard jobb, mint valaha, Pogacar az első szakasz fontosságáról beszélt

Kerékpár
26 perce

NHL: Ovecskin visszatér Washingtonba a 22. idényére is

Amerikai sportok
40 perce

Vajon van-e meglepetés a spanyolok Ausztria elleni tizenegyében? – kezdőcsapatok

Foci vb 2026
42 perce

MLSZ: ismét Margitai Zoltán lett az NB II-es bizottság elnöke

Labdarúgó NB II
44 perce

Felkészülés: egy góllal kikapott skót ellenfelétől a Paks

Labdarúgó NB I
47 perce
Ezek is érdekelhetik