Röplabda: hét csapat a hatos döntőben

utanpotlassport.hu utanpotlassport.huutanpotlassport.hu utanpotlassport.hu
2017.05.25. 12:32
Címkék
Az országos ifjúsági röplabda-bajnokság múlt heti hatos döntőjét követően ezen a hétvégén a junior fiúk és lányok fináléját rendezik meg. A kaposvári tornán a fiúk között rendhagyó módon hét együttes szerepel, a lányok küzdelemsorozatában pedig biztosan nem lesz címvédés.

Lakner Gábor Péntektől vasárnapig Kaposváron rendezik meg az országos junior röplabda-bajnokság hatos döntőjét. Pénteken 10 órától a csoportmérkőzések szerepelnek a programban, szombaton a keresztjáték és az elődöntő következik, vasárnap pedig a helyosztókkal ér véget a küzdelem. A lányok pénteken és szombaton a Kodály-iskola tornatermében lépnek pályára, a fiúk otthona pedig a Táncsics-iskola sportcsarnoka lesz az első két napon. A két bronzmérkőzést és a két döntőt a városi sportcsarnokban rendezik vasárnap, finálékat élőben közvetíti a kapos.hu internetes portál.Lakner Gábor Péntektől vasárnapig Kaposváron rendezik meg az országos junior röplabda-bajnokság hatos döntőjét. Pénteken 10 órától a csoportmérkőzések szerepelnek a programban, szombaton a keresztjáték és az elődöntő következik, vasárnap pedig a helyosztókkal ér véget a küzdelem. A lányok pénteken és szombaton a Kodály-iskola tornatermében lépnek pályára, a fiúk otthona pedig a Táncsics-iskola sportcsarnoka lesz az első két napon. A két bronzmérkőzést és a két döntőt a városi sportcsarnokban rendezik vasárnap, finálékat élőben közvetíti a kapos.hu internetes portál.

junior fiú röpi
junior fiú röpi

Látványos mérkőzéseket ígér a juniordöntő

A fiúbajnokság alapszakaszában a HÉP-Kecskeméti RC, a Dunaferr SE, a Fino Kaposvár SE és az Openhouse Szolnoki RKSI végzett az első négy helyen, így ők automatikusan kvalifikálták magukat a fináléba. A további két, kiadó helyért megrendezett hármas tornán a Pénzügyőr SE és a Vegyész RC Kazincbarcika harcolta ki a részvételi jogot.

Az idén azonban egy hetedik csapat, a PTE-PEAC is szerepel a fináléban. A szövetség ugyanis fővárosi helyszínen rendezte meg a már említett hármas tornát, a versenykiírás értelmében erre azonban a pécsiek lettek volna jogosultak. A PTE-PEAC kifogásolta, hogy nem élhetett a hazai pálya előnyével, a szövetség pedig önkritikát gyakorolva úgy döntött, hogy az egyébként hetedik helyezett pécsi együttes is részt vehet a döntőben.

Az A csoportban a Vegyész RC Kazincbarcika, a Pénzügyőr SE, a házigazda Fino Kaposvár SE és a címvédő Dunaferr SE kapott helyet, míg a B csoportot az Openhouse Szolnoki RKSI, a PTE-PEAC és a HÉP-Kecskeméti RC alkotja.

„Az ifjúsági bajnokság hatos döntőjében is parázs csatát hozott a Kaposvár és a Dunaferr összecsapása, most is erre van kilátás már a csoportkörben. Úgy gondolom, az ifjúságiak között nyert bronzérem után a dunaújvárosiak mindenképpen javítani akarnak, de a Kaposvár és a Kecskemét sem az ezüstéremért lép pályára. Ismét ezt a hármast tartom esélyesnek a dobogóra, a sorrend a pillanatnyi formán múlik” – mondja holnapunknak Szabados István, a szövetség ifjúsági és utánpótlás-bizottságának elnöke.

A leánybajnokságban az alapszakaszt követően a Linamar-Békéscsabai RSE, a Fatum-Nyíregyháza, a Vasas Óbuda és az UTE kvalifikálta magát a döntőbe, a további két hely sorsa négycsapatos tornán dőlt el. Azon a rendező 1. MCM-Diamant Kaposvári Egyetem és a Penta Gödöllői RC szerepelt a legjobban, így ők készülhettek a fináléra. Érdekesség, hogy címvédő MTK Budapest lemaradt a döntőről, és végül a hetedik helyen zárta a bajnokságot.

Az A csoportban az 1. MCM-Diamant Kaposvári Egyetem, a Linamar-Békéscsabai RSE és az UTE szerepel a döntőben, míg a B csoportot a a Fatum-Nyíregyháza, a Penta Gödöllői RC és a Vasas Óbuda alkotja.

„A múlt heti ifjúsági döntő alapján körvonalazódnak az erőviszonyok, bár a Nyíregyháza két, a Békéscsaba pedig egy felnőttválogatottal erősödik ebben a korosztályban. Szinte minden csapatban van sérült, kérdéses, hogy közülük ki tudja vállalni a játékot – vázolja fel az erőviszonyokat Szabados István. – A Vasas, aNyíregyháza és a Békéscsaba kifejezetten erősnek tűnik, a házigazda Kaposvár is okozhat meglepetést, de a Gödöllőt és az UTE-t sem szabad leírni. Nehéz megmondani, ki az esélyes, én a Vasast és a Nyíregyházát várom a nagydöntőbe.”

További korosztályos hírek RÖPLABDÁBAN a sportági aloldalunkon.

Legfrissebb hírek

Perisic góljával szerzett vezetést Horvátország, Cristiano Ronaldo büntetőjével egyenlített Portugália – videó

Foci vb 2026
1 perce

Az első félidőben nincs gól a Portugália–Horvátország rangadón

Foci vb 2026
41 perce

Bármi van, Cristiano Ronaldo a vb után visszavonul a válogatottól

Foci vb 2026
1 órája

Portugália vagy Horvátország? Már megy a tizenhatoddöntő legjobban várt meccse

Foci vb 2026
1 órája

Vb 2026, a legjobb 16 közé jutásért: Portugália–Horvátország 0–1

Foci vb 2026
1 órája

Megdőlt Zenga abszolút vb-csúcsa, Oyarzabal eredményessége a párját ritkítja a spanyoloknál

Foci vb 2026
1 órája

„A nagy csapatok akkor lépnek elő, amikor a legjobban kell” – Luis de la Fuente a spanyolok háromgólos győzelme után

Foci vb 2026
2 órája

Pénteki sportműsor: nincs megállás a foci-vb-n, Fucsovicsra újabb kiemelt vár Wimbledonban

Minden más foci
2 órája
Ezek is érdekelhetik