Cselgáncs: az ifjúságivébé-győztes Varga Brigitta a juniorok között is indul

utanpotlassport.hu utanpotlassport.huutanpotlassport.hu utanpotlassport.hu
Vágólapra másolva!
2017.08.25. 11:11
Címkék
A három nyári világversenyéből kettőn is érmet szerzett Varga Brigitta: a chilei világbajnokságot megnyerte, a győri EYOF-on harmadik lett. A KSI SE dzsúdósa természetesen örül a nyári sikereknek, azonban most már az előtte álló feladatokra koncentrál.

Bruckner VinceSűrű nyári programon van túl a KSI SE cselgáncsozója, a nemrég Chilében világbajnoki címet szerzett Varga Brigitta. A 16 éves dzsúdós a nyár elején részt vett az ifjúsági világbajnokságon, a győri EYOF-on bronzérmet szerzett, majd augusztus elején megverte a világot Dél-Amerikában, s azzal Gercsák Szabina 2013-as aranya után újra első helyet szerzett korosztályos vb-n a sportágnak.Bruckner VinceSűrű nyári programon van túl a KSI SE cselgáncsozója, a nemrég Chilében világbajnoki címet szerzett Varga Brigitta. A 16 éves dzsúdós a nyár elején részt vett az ifjúsági világbajnokságon, a győri EYOF-on bronzérmet szerzett, majd augusztus elején megverte a világot Dél-Amerikában, s azzal Gercsák Szabina 2013-as aranya után újra első helyet szerzett korosztályos vb-n a sportágnak.

Varga Brigitta Gercsák Szabina után az első ifjúsági világbajnok Forrás: KSI SE
Varga Brigitta Gercsák Szabina után az első ifjúsági világbajnok Forrás: KSI SE

Varga Brigitta (balról a második) Gercsák Szabina után az első ifjúsági világbajnok  •  Forrás: KSI SE

Ahogy látható: egyre jobb eredményeket ért el a sorban következő világversenyeken, a végén, a világbajnokságon pedig megkoronázta az addig is kiemelkedőnek számító teljesítményét.

„Fokozatosan rázódtam bele. Már az EYOF-on szerzett bronzérmemnek is nagyon örültem, nem gondoltam volna, hogy azok után a világbajnokságon nyerni tudok. A döntőig vezető úton olyan versenyzőkkel találkoztam, akik addig többnyire legyőztek. Akkor viszont nagyon jó napot fogtam ki, annak köszönhető a vébéarany.”

Brigitta edzőjét, Gosztonyi Zsoltot is váratlanul érte a kitűnő szereplés, ennyire jó eredményre a szakvezetés sem számított a 16 éves lánytól:
„Nagyon kellemes meglepetésben volt részünk. Igazság szerint, amikor elutaztunk, a pontszerző helyek valamelyikében reménykedtünk. Ugyanakkor Brigi aznapi teljesítményébe nem lehet belekötni, egyértelműen a mezőny legjobbja volt.”

Adódik a kérdés, hogy az ifjúsági világbajnoki cím után meddig juthat el a sportágban Varga. Edzője szerint a képességei alapján bárhova.
„Szerencsére az ő oldaláról a motiváció megvan, szeretne eredményeket elérni. Tehetsége alapján az olimpiai részvételt sem tartom kizártnak, de természetesen ahhoz még rengeteg munkára van szükség.

Viszont mielőtt távolabbra tekintünk meg kell jegyezni, hogy még ennek az évnek sincs vége, ugyanis Brigitta kvalifikálta magát az őszi junior világ- és Európa-bajnokságra is.

„Az idei Európa Kupa-versenyek jól sikerültek, azokon vívtam ki az indulás jogot a junior világversenyekre. Nagy reményekkel indulok, úgy gondolom, az ifjúsági viadalokhoz hasonlóan, újra sikerülhet szép eredményeket elérnem.”

További korosztályos hírekCSELGÁNCSBANa sportági aloldalunkon.

Legfrissebb hírek

A csend hangjai – Ballai Attila publicisztikája

Egyéb egyéni
4 órája

Közös hidak és utak – Deák Zsigmond jegyzete

Minden más foci
4 órája

Gera Zoltán: Szeretem nyugalomban, családi környezetben tölteni az ünnepeket; Deli Betty nagyi: 60 év a lelátókon

E-újság
5 órája

Karácsonyi sportműsor: Afrikai Nemzetek Kupája, angol foci, NBA, NFL és jégkorong

Minden más foci
5 órája

Ligakupa: a Palace a hajrában egyenlített, a tizenegyespárbajt viszont az Arsenal nyerte meg

Angol labdarúgás
5 órája

Az éllovas Hapoel Tel-Aviv Münchenben tíz ponttal legyőzte a Bayernt a férfi kosárlabda Euroligában

Kosárlabda
5 órája

Nicolas Jackson és Cherif Ndiaye szállította Szenegálnak a magabiztos győzelmet az ANK-n

Minden más foci
5 órája

Bundesliga: Manuel Baum marad az Augsburg vezetőedzője – hivatalos

Német labdarúgás
7 órája
Ezek is érdekelhetik