Kajakszlalom: nocsak, magyar induló volt az ifi Eb-n!

utanpotlassport.hu utanpotlassport.huutanpotlassport.hu utanpotlassport.hu
Vágólapra másolva!
2017.08.23. 16:32
Címkék
Az egyetlen magyar versenyző, Rácz Koppány nem jutott túl a selejtezőkön a kajak-kenusok ifjúsági és U23-as szlalom Európa-bajnokságán. Az erős mezőnyben 16 éves sportoló az első futamban a 36., a már a legjobb húsz fiatal nélkül zajló másodikban pedig a 26. helyen végzett. Jövőre több edzéslehetősége lesz, így talán közelebb kerülhet a nemzetközi középmezőnyhöz a hazánkban tradíció nélküli szakágban.

gy.Németországban rendezték az ifjúsági és U23-as szlalom Európa-bajnokságot, amelyen egyetlen magyar versenyző, Rácz Koppány képviselte színeinket. A Szlovéniában élő és edző, mindössze 16 esztendős – vagyis még serdülőkorú – kajakos az idősebbek, vagyis az ifik mezőnyében indult, és nem jutott a középfutamba.gy.Németországban rendezték az ifjúsági és U23-as szlalom Európa-bajnokságot, amelyen egyetlen magyar versenyző, Rácz Koppány képviselte színeinket. A Szlovéniában élő és edző, mindössze 16 esztendős – vagyis még serdülőkorú – kajakos az idősebbek, vagyis az ifik mezőnyében indult, és nem jutott a középfutamba.

Rácz Koppány az Európa-bajnokságon
Rácz Koppány az Európa-bajnokságon

Rácz Koppány az Európa-bajnokságon

A nyitónapon megrendezett selejtezők első etapjában 55 versenyző mérte össze tudását, s Koppány a 36. helyet szerezte meg. Az első húsz innen automatikusan jutott tovább a másnapi folytatásba, míg a többiek újabb körben harcoltak a fennmaradó tíz helyért. A második próbálkozásra tehát 35-en maradtak, amelyben a magyar fiú 26. lett, így számára ezzel véget is ért a kontinensviadal.

„Európa legkiválóbb kajakszlalomosai gyűltek össze Hohenlimburgban, ami a mi sportágunkban azt is jelenti, hogy a világ legjobbjairól van szó, a mezőny tehát igen erős volt – értékelte honlapunknak a magyar versenyző teljesítményét Storcz Botond szakágvezető. ­−Koppány nagyon tehetséges fiú, de a mostani eredménye is mutatja, hogy van még hová fejlődnie. Jelenleg sajnos csak hetente kétszer tud edzeni, mivel messze, körülbelül hatvan-hetven kilométerre lakik a pályától. Jövőre olyan iskolába jár majd, amely közelebb lesz az edzéshelyszínhez, így gyakrabban gyakorolhat. Ennek nyomán remélhetőleg javulnak majd az eredmények is."

További korosztályos hírekKAJAK-KENUBANa sportági aloldalunkon.

Legfrissebb hírek

A csend hangjai – Ballai Attila publicisztikája

Egyéb egyéni
3 órája

Közös hidak és utak – Deák Zsigmond jegyzete

Minden más foci
3 órája

Gera Zoltán: Szeretem nyugalomban, családi környezetben tölteni az ünnepeket; Deli Betty nagyi: 60 év a lelátókon

E-újság
3 órája

Karácsonyi sportműsor: Afrikai Nemzetek Kupája, angol foci, NBA, NFL és jégkorong

Minden más foci
3 órája

Ligakupa: a Palace a hajrában egyenlített, a tizenegyespárbajt viszont az Arsenal nyerte meg

Angol labdarúgás
3 órája

Az éllovas Hapoel Tel-Aviv Münchenben tíz ponttal legyőzte a Bayernt a férfi kosárlabda Euroligában

Kosárlabda
3 órája

Nicolas Jackson és Cherif Ndiaye szállította Szenegálnak a magabiztos győzelmet az ANK-n

Minden más foci
4 órája

Bundesliga: Manuel Baum marad az Augsburg vezetőedzője – hivatalos

Német labdarúgás
5 órája
Ezek is érdekelhetik