Kézilabda: Hajdu elégedett az Eb-4. junior leányválogatottal

utanpotlassport.hu utanpotlassport.huutanpotlassport.hu utanpotlassport.hu
Vágólapra másolva!
2017.08.07. 18:58
Címkék
Az eredeti célkitűzését teljesítette a junior leányválogatott a Szlovéniában megrendezett U19-es kézilabda Európa-bajnokságon azzal, hogy négy közé jutott. Hajdu János együttese végül a negyedik helyen végzett, a szakvezető pedig elégedett csapatával, mert jól játszott, és csak nagyon erős válogatottak előzték meg.

Bruckner VinceAz eredeti célkitűzést teljesítve az elődöntőbe jutott, s végül a negyedik helyen végzett a junior leányválogatott a Szlovéniában megrendezett U19-es kézilabda Európa-bajnokságon. A csapat a középdöntőig hibátlanul menetelt, a négy között azonban kikapott a későbbi győztes franciáktól. A válogatott szövetségi edzője, Hajdu János elégedetten értékelte honlapunknak együttese teljesítményét.Bruckner VinceAz eredeti célkitűzést teljesítve az elődöntőbe jutott, s végül a negyedik helyen végzett a junior leányválogatott a Szlovéniában megrendezett U19-es kézilabda Európa-bajnokságon. A csapat a középdöntőig hibátlanul menetelt, a négy között azonban kikapott a későbbi győztes franciáktól. A válogatott szövetségi edzője, Hajdu János elégedetten értékelte honlapunknak együttese teljesítményét.

„Összességében teljesen pozitívan látom az Európa-bajnokságot, három erős csapat végzett előttünk, az oroszokat ráadásul meg is vertük a középdöntőben. Talán még a dánokat a bronzmeccsen elkaphattuk volna, de többet hibáztunk, mint az ellenfél, így vereség lett a vége. A lányok természetesen most szomorúak, szerettek volna érmet nyerni, de azt kell mondjam, jelenleg a negyedik hely a realitás.”

A kapitány a franciák elleni elődöntőről is beszélt: elmondása szerint fizikumban és dinamikában kerekedtek a mieink fölé, néha már egy-egy férfimérkőzés tempóját és keménységét idézte az ellenfél játéka. A szakvezető szerint ez ellen a mieink nem találták az ellenszert.

A negyedik helyen végző junior leánycsapat majdnem elkapta a dánokat Forrás: keziszovetseg.hu
A negyedik helyen végző junior leánycsapat majdnem elkapta a dánokat Forrás: keziszovetseg.hu

A negyedik helyen végző junior leánycsapat majdnem elkapta a dánokat  •  Forrás: keziszovetseg.hu

Hajdu emellett beszélt a torna legjobbjairól, akiket akár arra is esélyesnek tart szlovéniai teljesítményük alapján, hogy a felnőttválogatottban is bemutatkozhassanak.

„Háfra Noémi szinte az egész Európa-bajnokságon remekül játszott, fontos gólokat szerzett, érződött a játékán, hogy az MTK-ban folyamatosan lehetőséget kapott az élvonalban. Klujber Katrint pedig már a felnőttek kapitánya is figyeli, most pedig bekerült a torna álomcsapatába, ugyanakkor higgadtabban és pontosabban kell majd játszania. Valamint mindhárom kapusunk(Binó Boglárka, Hlogyik Petra, Suba Sára) egy-egy meccsen nyerőember volt, kiegyensúlyozottság terén kell még javulniuk.”

A sikeresnek mondható Európa-bajnokság után jövőre Budapesten bonyolítják le a korosztályos világbajnokságot, a hazai rendezésű viadalt pedig nagyon várja a csapat.

„Úgy gondolom, kiváló alapot jelent az Európa-bajnokság a jövő évi vébére. Az egy esztendővel ezelőtti eredményünkhöz képest előreléptünk. Ezt tervezzük egy év múlva Budapesten is, ahol mindenképpen újra elődöntőt játszanánk.”

A magyar leány-juniorválogatott kerete
Kapusok: BÍNÓ Boglárka (Győri Audi ETO), HLOGYIK Petra (MTK), SUBA Sára (Váci KSE)
Jobbszélsők: FALUVÉGI Dorottya (FTC), KLUJBER Katrin (DKKA)
Jobbátlövők: KUTI Bettina (NEKA)
Irányítók: SZABÓ Kitti (NEKA), ROMÁN Dorina (NEKA)
Beállók: TÓVIZI Petra (DVSC), PÁSZTOR Noémi (NEKA), GIRICZ Laura (NEKA), HUDÁK Emma (Győri Audi ETO)
Balátlövők: HÁFRA Noémi (MTK), HORNYÁK Bernadett (DKKA)
Balszélsők: FODOR Csenge (NEKA), MÁRTON Gréta (MTK)

További korosztályos híreinkKÉZILABDÁBANa sportági aloldalunkon.

Legfrissebb hírek

Nicolas Jackson és Cherif Ndiaye szállította Szenegálnak a magabiztos győzelmet az ANK-n

Minden más foci
47 perce

Az Esztergom óriási izgalmak után jutott tovább a női kézilabda Magyar Kupában

Kézilabda
1 órája

Kialakult a négyes döntő mezőnye a férfi röplabda Magyar Kupában

Röplabda
1 órája

Gyász: 27 évesen elhunyt az Európa-bajnok norvég sílövő, Sivert Bakken

Téli sportok
2 órája

Az év legnézettebb videói: amikor Gulyás Michelle átvehette az Év Női Sportolójának járó díjat

Egyéb egyéni
2 órája

A Falco 20 ponttal nyert az Alba Fehérvár ellen a férfi kosárlabda NB I-ben

Kosárlabda
2 órája

Az Újpest bejelentette román szélsőjének a távozását – hivatalos

Labdarúgó NB I
3 órája

A DVSC kapusa szerint Jordanovnak szerencséje volt a félpályás gólnál

Labdarúgó NB I
4 órája
Ezek is érdekelhetik