Súlyemelés: Jung Beáta aranyat szakított az U23-as Eb-n

Vágólapra másolva!
2017.10.19. 18:28
Címkék
A szakvezetés – és nyilván saját – elvárásainak megfelelően érmet, méghozzá aranyat szerzett Jung Beáta az U23-as korosztály súlyemelőinek albániai Európa-bajnokságán. A 23 esztendős sportoló a durresi kontinensviadal csütörtöki versenynapján harcolta ki a legszebben csillogó medált szakításban a 69 kilogrammos kategóriában.

Jancsó Kornél Likerecz Attila utánpótlás-kapitány nem véletlenül kezdte Jung Bea nevével az esélylatolgatást még az elutazás előtt, amikor a lehetséges magyar érmeseket igyekeztünk számba venni. A szakvezető Jungtól feltétlenül dobogós helyezés várt, ő pedig saját álmait is hamar valóra váltotta, amikor az első fogásnemben Európa-bajnokká avanzsált. Ehhez három jó gyakorlatra volt szüksége a magyar emelőnek, aki a 93 és a 96 után a 98 kilót is kiszakította, így a fogásnem legjobbja lett a 11 versenyzőt felvonultató viadalon.Jancsó Kornél Likerecz Attila utánpótlás-kapitány nem véletlenül kezdte Jung Bea nevével az esélylatolgatást még az elutazás előtt, amikor a lehetséges magyar érmeseket igyekeztünk számba venni. A szakvezető Jungtól feltétlenül dobogós helyezés várt, ő pedig saját álmait is hamar valóra váltotta, amikor az első fogásnemben Európa-bajnokká avanzsált. Ehhez három jó gyakorlatra volt szüksége a magyar emelőnek, aki a 93 és a 96 után a 98 kilót is kiszakította, így a fogásnem legjobbja lett a 11 versenyzőt felvonultató viadalon.

Jung Beáta
Jung Beáta

Jung Beáta aranyat szakított

Hogy mennyire éles harcban született meg az elsőség, elég az eredménylistára tekinteni: riválisai közül a fehérorosz Mihalenka, a lökés és az összetett későbbi kontinensbajnoka 97, a harmadik és negyedik helyezett vetélytárs pedig egyformán 96-96 kilót produkált. Vagyis nagy küzdelem volt várható a folytatásban is. A második fogásnemben aztán kiderült, hogy az ellenfelek előrébb tartanak erőben, s lökésben többet tudnak a magyar lánynál.

Bea ráadásul első kísérletét 107 kilón elrontotta, pontosabban a bírók – belenyomás címén - 2-1 arányban elvették tőle a gyakorlatot. Másodikra aztán már nem volt gond, sőt harmadikra a 111 kilogrammal is magabiztosan bánt el. Más kérdés, hogy ezzel együtt csak hatodik lett lökésben, összetettben pedig - három posztszovjet köztársaság képviselője mögött - a negyedik hely jutott neki, jóllehet a 209 kilóval így is élete legjobbját, vagyis eddigi egyéni csúcsát állította be. A bronzéremhez amúgy négy kiló hiányzott.

Jung Beáta utolsó éves U23-asként szépen helytállt Albániában, ahol az övén kívül még az U20-as korosztály Európa-bajnoksága is zajlik.

További korosztályos hírek SÚLYEMELÉSBEN a sportági aloldalunkon.

KOROSZTÁLYOS EURÓPA-BAJNOKSÁG, DURRES (Albánia)
U23-as nők
69 kg. 1: Anasztaszija Mihalenka (Fehéroroszország) 222 kg (97, 125), 2. Anyi Szargszjan (Oroszország) 215 (96, 119), 3. Ecaterina Tretiacova (Moldova) 213 (96, 117), 4. JUNG BEÁTA (Magyarország) 209 (98, 111)

Legfrissebb hírek

17 pontos hátrányból fordított és győzött a Knicks a Cavaliers ellen

Amerikai sportok
1 órája

Afrika-kupa: nem játszhat pénteken a házigazda Marokkó csapatkapitánya

Minden más foci
2 órája

Az év legnézettebb videói: Rasovszky Kristóf elképesztő Európa-bajnoki címe

Egyéb egyéni
3 órája

Vívás: csak öt tust akart adni, végül ezüstérmes lett az ob-n Grósz

Utánpótlássport
4 órája

A túlélés diadala, Rocky és a zombik – szavazzon, melyik dartsjátékosnak van a legjobb bevonulása

Egyéb egyéni
4 órája

Karácsonyi sportműsor: Afrikai Nemzetek Kupája, angol foci, NBA, NFL és jégkorong

Minden más foci
4 órája

Szerelem az olimpia idején – Olga Fikotová és Harold Connolly

Képes Sport
5 órája

Rapport Richárd is asztalhoz ül a rapid és villámsakk-világbajnokságon

Egyéb egyéni
5 órája
Ezek is érdekelhetik