Családban marad: kajakos lett az öttusázó olimpiai bajnok fia
Gy. Szabó Csilla Fábián, Martinek, Mizsér… A szöuli olimpia öttusa-csapatversenyében győztes magyar trió tagja, az ötszörös világbajnok Mizsér Attila, hosszú éveken át vívta saját mindennapos öttusáját – öt gyermeke edzésrendjét irányítva. Az ő szavaival élve: valóságos logisztikai kisvállalatot üzemeltettek a feleségével, Edinával. Az ugyanis soha, egyiküknek sem volt kétséges, hogy gyermekeik sportolni fognak. S bár a nagyobbak ma már a versenypályán kívül keresik a boldogulásukat, a jelek szerint a tizennégy éves Márkot még sokáig kísérgethetik versenyről versenyre. Ő ugyanis az apukája nyomdokaiba lépett, sikeres sportoló szeretne lenni. Igaz, nem öttusázóként.Gy. Szabó Csilla Fábián, Martinek, Mizsér… A szöuli olimpia öttusa-csapatversenyében győztes magyar trió tagja, az ötszörös világbajnok Mizsér Attila, hosszú éveken át vívta saját mindennapos öttusáját – öt gyermeke edzésrendjét irányítva. Az ő szavaival élve: valóságos logisztikai kisvállalatot üzemeltettek a feleségével, Edinával. Az ugyanis soha, egyiküknek sem volt kétséges, hogy gyermekeik sportolni fognak. S bár a nagyobbak ma már a versenypályán kívül keresik a boldogulásukat, a jelek szerint a tizennégy éves Márkot még sokáig kísérgethetik versenyről versenyre. Ő ugyanis az apukája nyomdokaiba lépett, sikeres sportoló szeretne lenni. Igaz, nem öttusázóként.
MIZSÉR ATTILA
Mizsér Attila szerint túl nagy teher lett volna a fia vállán, ha szintén az öttusát választja, ezért örül, hogy kajakos lett
„Márk mindig is tele volt energiával, ezért sok mindent kipróbált. Úszott, kosarazott, szertornázott, karatézott. Nekünk csak az volt a fontos, hogy mozogjon, hagytuk, hogy ő válasszon, teljesítménykényszer nélkül. A nővérei is sportoltak, de kezdtük megunni, hogy állandóan tornateremben üldögélünk, miközben mi inkább a természetbe vágytunk. Így jutottunk el odáig, hogy Márk öttusázni vagy kajakozni fog. Aztán egy napon, úgy nyolcéves korában azt kérdezte tőlem, a két sportág közül melyikben könnyebb érmet szerezni? Alaposan meglepett. Leültem vele beszélgetni, és elmeséltem neki, milyen kemény munka rejlik egy-egy dobogós helyezésben. Azt is őszintén elmondtam, hogy az öttusában megeshet: bármilyen jó is, ha véletlenül kihúz egy rossz lovat, akár utolsó is lehet. Ugyanakkor a kajakban nagy valószínűséggel olyan eredményt érhet el, amilyet a befektetett munkájáért megérdemel. Aztán jött a következő kérdés. Tudok olyan jó lenni, mint te? – szegezte nekem. Ez volt az a pillanat, amikor megértettem, mekkora terhet tennék a vállára, ha ő is öttusázó lenne. Csak azt mondhattam ezután: válaszd a kajak-kenut! És belátta, hogy igazam van. De csak látszólag volt ez ennyire könnyű döntés. Három éves volt a budapesti öttusa Európa-bajnokság idején. Úgy beleszeretett a sportágba, hogy kora reggel mennünk kellett lövészetet nézni. Teljesen odavolt érte. S bár a maga módján önfejű gyerek, a végleges választásban hallgatott rám. Igyekszem a lehető legritkábban beleszólni a dolgaiba, ezért támogató szemlélődőként jellemezném magamat. Egyetlen konkrét esetre emlékszem, amikor nem tudtam a véleményemet magamba fojtani. Ez pedig a bemelegítés. Kellett kis idő hozzá, de végül megértette: a verseny nem a rajtpisztoly dörrenésével indul, hanem aznap reggel, amikor felkel. Mára példa értékű lett a futamok előtti felkészülése.”
MIZSÉR MÁRK
„Pörgős kisgyerek voltam, a szüleim ezért természetesnek tartották, hogy sportoljak. De soha nem éreztem kényszert a részükről, nem mondták, hogy válogatottnak kell lennem. Talán a saját elvárásaim túlzóak önmagammal szemben, azért, mert olimpiai bajnok fia vagyok. De ezt sem kényszerként élem meg, örülök, hogy ilyen sikeres ember az apám. Arra már nem emlékszem, pontosan hogy is történt, de a végén tényleg az öttusa és a kajak között kellett választanom. Nem akartam, hogy folyton folyvást összehasonlítsanak minket, ezért hajlottam inkább az utóbbi felé. Az élet végül minket igazolt, a kajakosok között senki sem foglalkozik azzal, kinek a gyereke vagyok. Annak is örülök, hogy a szabad levegőn lehetek, s bevallom, hatással volt rám a nővéreim véleménye is, miszerint a kajakos fiúk néznek ki a legjobban. Szeretem a magam útját járni, önállóan dönteni a dolgaimban, ezért ritkán kérek tanácsot tőle. De ha mond valamit, azon természetesen elgondolkodom, ha valaki, hát ő ért a sporthoz. A versenyeim előtt szeretek egyedül lenni, de utána örülök, ha ott vannak a szüleim. Semmit sem kell utólag elmesélnem, megmagyaráznom, hiszen látták, mi történt, és mindent meg tudunk beszélni. A bemelegítés azonban szent, akkor csak magamra koncentrálok. Ahogyan aputól tanultam…”
