Kajak-kenu: győztes barátnők

utanpotlassport.hu utanpotlassport.huutanpotlassport.hu utanpotlassport.hu
2018.05.03. 10:50
Címkék
A KSI SE két tizenhét éves kajakozója, Bakó Olga és Biben Karina csak tavaly óta eveznek egy hajóban, de amint összeültek, azonnal sikeressé váltak, hiszen kétszeres ifjúsági Európa- (500 és 1000 méter), majd világbajnokok lettek (500 méter). A duót az egyéni sportágak csapatkategóriában a legjobbnak választották a Héraklész Gálán. De vajon hogy jutottak el idáig, és mik a távolabbi céljaik?

Krasznai Bence –utanpotlassport.huBiben Karina viszonylag későn kezdett el kajakozni, 13 éves korában ült először hajóba, és ennek később érezte a hátrányait.Krasznai Bence –utanpotlassport.huBiben Karina viszonylag későn kezdett el kajakozni, 13 éves korában ült először hajóba, és ennek később érezte a hátrányait.

„Öt évig úsztam, de azt nem szerettem igazán – mondja Karina. – Sokan mondták, hogy próbálkozzak meg a kajakkal, az sokkal szabadabb, nem annyira monoton, ráadásul a természetben űzhető. A KSI-be mentem le, és egyből beleszerettem a sportágba. Tudtam, hogy ha kitartó vagyok, meglesz az eredménye, be tudom hozni a lemaradásom, és ez szerencsére így is lett.”

Hátulról: Bakó Olga és Biben Karina öröme az ifjúsági világbajnoki cím megnyerésekor
Hátulról: Bakó Olga és Biben Karina öröme az ifjúsági világbajnoki cím megnyerésekor

Bakó Olga és Biben Karina öröme az ifjúsági világbajnoki cím megnyerésekor

Bakó Olga első nagy eredményét 2015-ben érte el, harmadik helyen végzett 1000 méteren az olimpiai reménységek versenyén egyesben. Egy évvel korábbanismerte meg Karinát. Elsőre cseppet sem voltak szimpatikusak egymásnak.

„Nem tudom miért, de először egyáltalán nem kedveltük egymást. Ezután közös társaságba kerültünk, ugyanaz az edző foglalkozott velünk, mi pedig szép lassan összenőttünk. Olyannyira, hogy azóta legjobb barátok vagyunk. Nem csak a hajóban, a parton is segítjük egymást mindenben. Számíthatunk a másikra, és ez hatalmas pluszt ad a versenyek, valamint az edzések közben is, hiszen folyamatosan motiváljuk egymást.”

Alányok korábban eveztek már együtt, de valamiért nem működött az egység. Igaz, akkor még fordítva ültek a kajakban.

„Kétezer-tizenötben megpróbáltuk már együtt - emlékezik Karina -, de még teljesen más volt a technikánk, és nem is voltunk egyforma méretűek. Azt gondolom, emiatt nem működött a közös munka. Tavaly adtunk még egy esélyt magunknak, felcseréltük a pozíciókat, és a legnagyobb meglepetésünkre működött minden, mint a karikacsapás. Mindenki csodálkozott, mi pedigtermészetesen nagyon boldogok voltunk.”

Először a hazai válogatón arattak sikert, majd az ifjúsági Európa-bajnokságon sikerült duplázniuk 500 és 1000 méteren. 1000 méteren az ifjúsági világbajnokságon is felálhattak a dobogó legfelső fokára.

„El sem tudom mondani, mennyire boldogok voltunk. Először el sem hittük. Rengeteg ideig tartott, míg feldolgoztuk, ami történt velünk. Egy dolog biztos: nem ülünk rá az eredményre, idén is hasonló sikereket szeretnénk elérni” – mondjaBakó.

A lányok elmesélték, hogy idén nem lesz esélyük a duplázásra, ugyanis a szövetség nem ugyanazt az egységet küldi ki az Európa- és világbajnokságra. Másoknak is szeretnének lehetőséget biztosítani.

A vb-re az a duó utazhat, amelyik megnyeri a hazai válogatót, míg az Eb-re az ezüstérmes csapat szerez kvalifikációt.

További korosztályos hírekKAJAK-KENUBANa sportági aloldalunkon.

 

Legfrissebb hírek

Asztalitenisz csapat-vb: női válogatottunk papírforma-vereséget szenvedett Szingapúrtól

Egyéb egyéni
12 perce

Sikeres öt év után távozik Gyergyóból Vincze Péter

Jégkorong
16 perce

„Mindig azt éreztem, hogy Győr az otthonom” – Kari Brattset ismét edzésbe állt

Kézilabda
54 perce

Szabályváltozások, eső, sprint – új bajnokság kezdődik Miamiban?

F1
58 perce

Szabó István: A legjobb korban vagyok

Labdarúgó NB I
1 órája

A Manchester United hosszabbított Eb-ezüstérmes játékosával

Angol labdarúgás
1 órája

Nem tartott bizalmi szavazást a Magyar Kajak-Kenu Szövetség közgyűlése Schmidt Gábor elnökkel szemben

Kajak-kenu
1 órája

Vízilabda: világbajnokságra készül az U18-as fiúválogatott

Utánpótlássport
2 órája
Ezek is érdekelhetik