Motorsport: gyermekek versenyzése, a szülők oldaláról

utanpotlassport.hu utanpotlassport.huutanpotlassport.hu utanpotlassport.hu
Vágólapra másolva!
2018.05.02. 10:48
Címkék
A motorsportban nem ritkák a sérüléssel járó bukások, ám ahogyan a motorok, úgy a biztonsági felszerelések is rengeteget fejlődtek az utóbbi időben. Ma már szinte elképzelhetetlen egy-egy gyerekverseny a megfelelő bőrruházat és bukósisak nélkül, de még így is előfordul néha, hogy a fiatalokat az esés következtében kisebb-nagyobb baj éri. Igaz, a versenyzők szülei azért nem találják olyan elrettentőnek a sportágat, mint amilyennek olykor a kívülállók vélik.

Kis Norbert− utanpotlassport.huNem könnyű azon szülők helyzete, akiknek gyermeke a motorsportért rajong. Addig még rendben van a dolog, hogy a kölyök órákon át bámulja a televízióban a száguldást, a gondok akkor kezdődnek, amikor a gyerek kijelenti: bizony ő is motorversenyző szeretne lenni…Kis Norbert− utanpotlassport.huNem könnyű azon szülők helyzete, akiknek gyermeke a motorsportért rajong. Addig még rendben van a dolog, hogy a kölyök órákon át bámulja a televízióban a száguldást, a gondok akkor kezdődnek, amikor a gyerek kijelenti: bizony ő is motorversenyző szeretne lenni…

Az autó- és motorsportot sokan úri allűrnek tekintik. A zöm úgy véli: csak azok kerülhetnek körön belülre, akiknek van elég pénzünk, s ha valaki csupán tehetséges, az önmagában még kevés. Ez részben igaz, ám ahhoz, hogy valakire a „nagyok” is felfigyeljenek, azért le kell tennie valamit az asztalra. Mint például a 11 éves Kecskés Bence, akire a motorsport-utánpótlás egyik legnagyobb presztízsű klubja, a ‒ Moto2-ben versenyző Mattia Pasini édesapja ‒ Luca Pasini által irányított RXP (Race for Passion) csapata vetett szemet. Bence az idén már abban az olasz versenysorozatban (CIV Junior) szerepel, amelyben annak idején a kilencszeres MotoGP-világbajnok Valentino Rossi is versenyezni kezdett. Nem akármilyen karrierrajt, de attól még Bence esetében is igaz: ahogy nőnek a gyerekek, növekszik a feszültség is...

Kecskés Bence 11 évesen már olasz istálló motorjának a nyergében repeszt
Kecskés Bence 11 évesen már olasz istálló motorjának a nyergében repeszt

Kecskés Bence 11 évesen már olasz istálló motorjának a nyergében repeszt

„Tavaly háromszor tört el a gyerek csontja, ráadásul az egyik alkalommal ott álltam a közelében. Akkor éppen tizenöt kilométer per órás tempónál esett el, és a felkarja bánta. De most már tudom: amelyik gyerek a csonttörés után visszaül a motorra, az komolyan gondolja a folytatást” ‒ emlékszik vissza a közelmúltra Kecskés Bence anyukája, Csanádi Eszter.

A gyerekek a legtöbbször olyan pályán versenyeznek, amelyiken nincs kiépített kamerarendszer. Ez tovább nehezíti a szülők helyzetét, akik így nem tudják csemetéjük minden pillanatát végigkövetni, úgyhogy egészen másba kell kapaszkodniuk…

„Ez pedig a visszaszámlálás – folytatja Eszter. – Amikor Bence elhalad előttünk, pályától függően, nagyjából tíz másodperc után kell újra felbukkannia. Számolok tehát tízig, és ha nem jelenik meg, akkor kezd el dolgozni bennem az adrenalin: vajon mi történhetett? De Bence újabban már ritkán esik el. Ha mégis bekövetkezik a baj, egyezményes jeleink vannak, azokból értünk mindent.”

Fontos: a gyerek ne érezze azt, hogy a szülők erőltetik a versenyzést. A Bencénél négy évvel idősebb, ám még mindig éppen csak a serdülőkorba lépő Kakuszi Ádám szüleit gyakran a sírás kerülgeti, amikor gyermekük elrajtol a versenyen. Ám, amint azt Ádám apukája, Kakuszi János elmondja: nagyszerű érzés azt látni a fiún, hogy szívvel-lélekkel csinálja a motorozást és minden idegszálával akarja a sikert.

„Persze, egy-egy baleset bármikor előfordulhat. Legutóbb, Assenben pont előttem bukott nagyot Ádám. Felkelt, kibosszankodta magát, majd a másnapi versenyen pontokat szerzett. A feleségem konkrétan végigsírta a futam első három körét, de aztán ő is ott izgult velem” – idézi fel a cseppet sem könnyű perceket János.

A technikával persze a biztonsági felszerelések is sokat fejlődtek, úgyhogy aki szeretné kipróbálni magát a nyeregben, idehaza is megteheti. A megfelelő anyagi háttér persze alapfeltétel ‒ a biztonságos öltözéken (bőrruha, minőségi bukósisak) sosem szabad spórolni ‒, s ha az megvan, a gyerekeknek kiváló felkészülési lehetőséget nyújt a magyar bajnokság, amely két-két hazai, szlovák és cseh versenyhétvégét foglal magában. Aztán néhány éves tapasztalatszerzés után továbbállhat a család, és – például – Olaszország felé veheti az irányt.

Amennyiben pedig az ottani szakembereket is meggyőzi a kölyök motoron nyújtott tudása, akkor akár olyan „menő” profi csapat kötelékébe is kerülhet, mint most Kecskés Bence.

További korosztályos hírekMOTORSPORTBANa sportági aloldalunkon.

Legfrissebb hírek

A Ferencváros legyőzte a Pustertal Wölfét

Jégkorong
16 perce

Férfi vízilabda ob I: nem hagyott esélyt a Honvéd a Szolnoknak

Vízilabda
20 perce

Asztalitenisz: három magyar érem a szombathelyi nemzetközi versenyen

Utánpótlássport
35 perce

Továbbra is pont nélkül áll a Kozármisleny a női kézilabda NB I-ben

Kézilabda
42 perce

Női vízilabda ob I: a Győr legyőzte a Szentest, kikaptak a szegediek

Vízilabda
47 perce

Az Esztergom kettős győzelemmel főtáblás a női kézilabda Európa-ligában

Kézilabda
59 perce

Németh Hunor vezérletével sima győzelem Feröer ellen

Magyar válogatott
1 órája

A Szolnok 110 pont fölé jutott a Körmend ellen, az Alba a ZTE-t szórta meg a férfi kosár NB I-ben

Kosárlabda
1 órája
Ezek is érdekelhetik