Vívás: a Vasas és az UTE nyert a junioroknál

utanpotlassport.hu utanpotlassport.huutanpotlassport.hu utanpotlassport.hu
Vágólapra másolva!
2018.10.28. 21:12
Címkék
A leányoknál a Vasas, a fiúknál az UTE bizonyult a legjobbnak a kardozók Magyar-kupa csapatversenyének második körében.

A fiúknál aranyérmes újpesti csapat Forrás: hunfencing.hu
A fiúknál aranyérmes újpesti csapat Forrás: hunfencing.hu

A fiúknál aranyérmes újpesti csapat • Forrás: hunfencing.hu

A fiúknál aranyérmes újpesti csapat Forrás: hunfencing.hu
A fiúknál aranyérmes újpesti csapat Forrás: hunfencing.hu

A fiúknál aranyérmes újpesti csapat  •  Forrás: hunfencing.hu

UP-info – utanpotlassport.hu A fővárosi klubok örülhettek a kardcsapat Magyar-kupa második fordulójában. Miután az egyéni aranyérem is az UTE-nakjutott, ráadásul a négyből három dobogós is a lila-fehérektől került ki, a fiú mezőnyben abszolút esélyesként léphettek pástra. Ennek megfelelően az első körben erőnyerők voltak, az elődöntőben pedig ellentmondást nem tűrő vívással 45–29-re verték a Debrecent.

A másik ágon a Kertváros 45–34-re győzte le a Vasast az elődöntőben. A fináléban viszont esélye sem volt az UTE ellen: Kaiser Balázsék 45–23-ra nyerték az aranyasszót.

A leányoknál is közel volt az UTE a döntőhöz, de végül a négy között egyetlen tussal alulmaradt a Vasassal szemben (45-44), így a piros-kékek vívhattak az aranyéremért. A GEAC viszont nagyon simán, 45:11-re verte a Nagykanizsát.

A döntőben viszont a gödöllőieknek csak ideig óráig sikerült megnehezíteniük a Vasas dolgát, a pasaréti alakulat 45–33-mal behúzta az újabb kupaelsőséget.

Junior leány kardcsapat Magyar-kupa
Végeredmény:
1. Vasas (Báthory Kata, Együd Eszter, Fenyősi Zita, Keszei Kira, edzők: Kósa Miklós, Ravasz Etele, Sárközi Gergely), 2. GEAC, 3. UTE, 4. Nagykanizsa, 5. Kárpáti.A döntőben:Vasas-GEAC 45–33.
Junior fiú kardcsapat Magyar-kupa
Végeredmény:
1. UTE (György Lehel, Kaiser Balázs, Kozmanovics Gábor, Nagy Kristóf, edzők: Gergácz László, Kovács Laura), 2. KVSE, 3. Szigetszentmiklós, 4. Vasas, 5. Kárpáti, 6. Szent György.A döntőben:UTE-KVSE 45–23.
Forrás: hunfencing.hu

További korosztályos hírekVÍVÁSBANa sportági aloldalunkon.

Legfrissebb hírek

Szerdai sportműsor: pályán a Veszprém és a Szeged a férfi kézi BL-ben, U19-es Eb-selejtező

Minden más foci
3 órája

Tíz éve, a norvég–magyar Eb-pótselejtező napján hunyt el Fülöp Márton; Callum Styles: Nem akarjuk elszalasztani ezt a lehetőséget

E-újság
3 órája

Röplabda: a DEAC már továbbjutott a Magyar Kupában

Röplabda
3 órája

Menetel a Honvéd – Jakus Barnabás publicisztikája

Labdarúgó NB II
3 órája

Csak egy ok – Thury Gábor jegyzete

Magyar válogatott
3 órája

Van Gerwen nyerte meg a legendák csatáját, Anderson kiesett a Grand Slam of Dartson

Egyéb egyéni
4 órája

Euroliga: a Valencia megnyerte a Real Madrid elleni spanyol rangadót

Kosárlabda
4 órája

ATP-vb: egygyőzelemnyire az év végi világelsőségtől Alcaraz

Tenisz
4 órája
Ezek is érdekelhetik