Kajak-kenu: Varga Ádám sérülése ellenére is gőzerővel készül a nyárra

utanpotlassport.hu utanpotlassport.huutanpotlassport.hu utanpotlassport.hu
2019.03.16. 14:49
Címkék
Varga Ádám, a KSI kajakozója a Mol tehetséggondozó programjának támogatását élvezi, nem érdemtelenül: a tizenkilenc éves versenyző hatszoros ifjúsági világbajnoknak vallhatja magát. Idén nemcsak az érettségin és az egyetemi felvételin, hanem a vízen az U23-asok és a felnőttek mezőnyében is helyt kell állnia.

Márványkövi Ferenc− utanpotlassport.huNem úgy sikerült a tavalyi év a KSI kajakozójának, Varga Ádámnak, ahogyan azt előzetesen eltervezte: a kétszeres síkvízi, négyszeres maratoni ifjúsági világbajnok sportolót egész évben makacs sérülés hátráltatta a versenyzésben. Ádám így is végigküzdötte a 2018-as évet, de sérülése és a korosztályváltással járó nehézségek mégis rányomták a bélyegét teljesítményére. Bár a válogatóversenyeken nagyon jól szerepelt, és kvalifikálta magát a felnőtt Európa-bajnokságra, ott a négyesek ezer méteres versenyében negyedik, az egyesek ötezer méteres versenyszámában tizenegyedik lett. Ennek ellenére szívesen emlékszik vissza az Eb-re:Márványkövi Ferenc− utanpotlassport.huNem úgy sikerült a tavalyi év a KSI kajakozójának, Varga Ádámnak, ahogyan azt előzetesen eltervezte: a kétszeres síkvízi, négyszeres maratoni ifjúsági világbajnok sportolót egész évben makacs sérülés hátráltatta a versenyzésben. Ádám így is végigküzdötte a 2018-as évet, de sérülése és a korosztályváltással járó nehézségek mégis rányomták a bélyegét teljesítményére. Bár a válogatóversenyeken nagyon jól szerepelt, és kvalifikálta magát a felnőtt Európa-bajnokságra, ott a négyesek ezer méteres versenyében negyedik, az egyesek ötezer méteres versenyszámában tizenegyedik lett. Ennek ellenére szívesen emlékszik vissza az Eb-re:

Varga Ádám reméli, hogy sérülése az idén nem hátráltatja a versenyzésben Forrás: canoephotography.com/Vékássy Bálint (ICF)
Varga Ádám reméli, hogy sérülése az idén nem hátráltatja a versenyzésben Forrás: canoephotography.com/Vékássy Bálint (ICF)

Varga Ádám reméli, hogy sérülése idén kevésbé hátráltatja majd a versenyzésben  •  Forrás: canoephotography.com/Vékássy Bálint (ICF)

„Rengeteg tapasztalatot szereztem a kontinensbajnokságon: a négyesben egy hajóban ültem Kammerer Zoltán olimpiai bajnokkal. Leírhatatlan élmény volt, az Eb minden pillanatában tanultam tőle valami hasznosat”.

Sokat tanult a nála mindössze két évvel idősebb Kopasz Bálinttól is, akivel az edzőtáborozások és a versenyek alkalmával többször is egy szobában lakott. Ez idő alatt sok mindent ellesett tőle:

„Bálint igazi profi versenyző, a legapróbb részletekre is odafigyel: az előírtak szerint étkezik, táplálékkiegészítőket szed, és elég időt szán az edzés utáni nyújtásokra is. Utóbbit sajnos nem mindig végzem el, főleg iskolaidőben, amikor sietnem kell haza edzés után” – vallotta meg a fiatal tehetség.

Sérülése miatt Ádám a téli alapozást csak később tudta elkezdeni a többiekhez képest, de lemaradását hamar bepótolta, úgy érzi, visszanyerte régi formáját. Még mindig nem egészséges, ezért – a tavalyi évhez hasonlóan – szivacson kell ülnie a kajakban, hogy ne érezze a fájdalmat. Közeleg az érettségi is, ami egybeesik a május végi válogatóversenyekkel. Mindez nem akadályozza meg abban, hogy bátran tekintsen a versenyszezon elé:

„Edzőmmel közösen úgy döntöttünk, hogy az idén a rövidtáv helyett inkább a maratonit helyezzük előtérbe az U23-as Európa-bajnokságon, amelyen egyesben az első hatban szeretnék végezni, a felnőtt vb-n pedig a kettesben is hasonló eredménnyel lennék elégedett”– mondta a fiatal versenyző.

A XIII. kerületi Ady Endre Gimnázium tanulója a sport mellett a tanulásnak is nagy figyelmet szentel. Ez az év kiemelten fontos Ádám életében, hiszen az érettségi mellett felvételizni kíván a Budapesti Műszaki Egyetem fizika szakára. Ha felveszik, halasztana egy évet, hogy a sporttal tudjon foglalkozni.

„Sokan mondják, hogy nem könnyű összeegyeztetni az egyetemi tanulmányokat a sporttal. Ezért sikeres felvételi esetén az első évben megpróbálok inkább a kajakra koncentrálni, és egy év múlva meglátjuk, mi lesz” – mesélte Ádám, aki a Mol Alapítvány támogatását sportszervásárlásra fordítja.

Nem tudhatjuk, mit hoz az év, de egy biztos: Ádámon semmi sem múlik. Nyugodt, kiegyensúlyozott versenyzőnek tartja magát, ebből kíván előnyt kovácsolni versenytársaival szemben.

Kopasz Bálinttól pedig azt is megtanulta, hogy az edzés végi nyújtás is kell ahhoz, hogy sikeres, valódi profi versenyzővé váljon…

További korosztályos hírek KAJAK-KENUBAN a sportági aloldalunkon.

Legfrissebb hírek

Döntetlen várható a hétfői Portugália–Spanyolország mérkőzésen?

Foci vb 2026
3 perce

NB II: újabb külföldi játékos hagyta el a DVTK-t; csákvári távozók, barcikai érkező

Labdarúgó NB II
18 perce

Ilyet sem látott még a német válogatott kispadja

Foci vb 2026
18 perce

Kikaptunk a finnektől a férfi kosárlabda-vb-selejtezőben

Kosárlabda
20 perce

Egy góllal nyert Ausztriában a Honvéd felkészülési mérkőzésen

Labdarúgó NB I
24 perce

Új edzője lett Cristiano Ronaldónak

Minden más foci
36 perce

Szalah és Marmus is ott van az egyiptomi kezdőcsapatban, Irankunda az ausztrál ék

Foci vb 2026
53 perce

Djokovics és Sinner hozta a kötelezőt, Medvegyev viszont kiesett

Tenisz
54 perce
Ezek is érdekelhetik