Vívás: sérülten is bizakodik a 16 éves Büki Lili

utanpotlassport.hu utanpotlassport.huutanpotlassport.hu utanpotlassport.hu
2019.03.21. 12:44
Címkék
Második korosztályos Európa-bajnoki címe után immár a lengyelországi kadét- és junior világbajnokságra hangol az OMS-Tata 16 éves párbajtőrözője, Büki Lili. A foggiai kontinensviadalon összeszedett sérülése azonban egyáltalán nem segíti a felkészülését, mégis abban bízik, a toruni verseny rajtjára százszázalékos lesz, és ismét messzire jut.

Bruckner Vince – utanpotlassport.hu A kadétok között a párbajtőrcsapattal címet védett és egyéniben bronzérmet nyert úgy, hogy csak a későbbi győztes Muhari Esztertől szenvedett vereséget. Néhány nappal később pedig a juniorok mezőnyében is remekelt, s a hatodik helyen zárta az U20-asok egyéni viadalát. Így szerepelt a nemrégiben véget ért foggiai korosztályos vívó Eb-n az OMS-Tata 16 éves versenyzője, az immár kétszeres kontinenselső Büki Lili, aki természetesen elégedett volt a néhány héttel ezelőtti produkciójával.Bruckner Vince – utanpotlassport.hu A kadétok között a párbajtőrcsapattal címet védett és egyéniben bronzérmet nyert úgy, hogy csak a későbbi győztes Muhari Esztertől szenvedett vereséget. Néhány nappal később pedig a juniorok mezőnyében is remekelt, s a hatodik helyen zárta az U20-asok egyéni viadalát. Így szerepelt a nemrégiben véget ért foggiai korosztályos vívó Eb-n az OMS-Tata 16 éves versenyzője, az immár kétszeres kontinenselső Büki Lili, aki természetesen elégedett volt a néhány héttel ezelőtti produkciójával.

Büki Lili bízik benne, hogy a korosztályos vb rajtjára százszázalékos lesz Forrás: Bizzi Team
Büki Lili bízik benne, hogy a korosztályos vb rajtjára százszázalékos lesz Forrás: Bizzi Team

Büki Lili bízik benne, hogy a korosztályos vb rajtjára százszázalékos lesz  •  Forrás: Bizzi Team

„Addig a mostani évadban nem nagyon voltak éppen sikeresek a versenyeim, de nagyon bíztam benne, hogy az Európa-bajnokságon minden másképpen lesz. Szerencsére így is alakult. Nagyon örültem a csapatnak, az egyéninek és a juniorok között is sikerült jól vívnom, elégedett vagyok az olaszországi teljesítményemmel.”

Ugyanakkor a foggiai kontinensviadalról keserű emléke is van a tataiak vívóreménységének: a verseny végén összeszedett egy sérülést, amely miatt még most sem százszázalékos, így nem tud tökéletesen felkészülni az április 6-án kezdődő toruni korosztályos világbajnokságra.

„Sajnos még Foggiában meghúzódtam, és azóta sem tudok teljes értékű edzést végezni. De ez nem azt jelenti, hogy nem készülnénk az edzőmmel. Egyelőre sérült vagyok, de javulok, és hátravan még három hét a rajtig...”

A kissé zaklatott felkészülés közben nem is akart konkrét célt megfogalmazni a vb előtt a korábban a riói olimpiai bajnok Szász-Kovács Emesét is legyőző, még kadétkorú versenyző.

„Elsősorban az a célom, hogy el tudjak indulni. Remélem, ezt az első akadályt sikerrel veszem, aztán jön csak a neheze. Próbálom majd a maximumot nyújtani, és hogy az mire lesz elég? Meglátjuk.”

További korosztályos hírek VÍVÁSBAN a sportági aloldalunkon.

Legfrissebb hírek

Már nagy a vidámság Miamiban, így hangolódnak az argentin szurkolók

Foci vb 2026
29 perce

A kapus után újabb három játékos távozott az NB I-es Kispest-Honvédtól

Labdarúgó NB II
35 perce

F1, Brit Nagydíj, sprintidőmérő

F1
36 perce

Messi újabb rekordokat dönthet meg

Foci vb 2026
51 perce

Xhaka a mélységipassz-király

Foci vb 2026
56 perce

Öttusa: junior Európa-bajnok a magyar női csapat

Utánpótlássport
1 órája

Megvan az ETO FC BL-kerete, Benbuali is készülhet a Víkingur ellen

Bajnokok Ligája
1 órája

Oszaka karriercsúcsot ért el Wimbledonban

Tenisz
1 órája
Ezek is érdekelhetik