Birkózás: Vátzi Bálintnak 19 évesen elege lett

utanpotlassport.hu utanpotlassport.huutanpotlassport.hu utanpotlassport.hu
Vágólapra másolva!
2019.04.30. 16:17
Címkék
„Jelenleg az a legfurcsább, hogy folyamatosan kipihent vagyok. Volt − anyagilag elfogadható − ajánlatom másik egyesülettől, ugyanakkor jól érzem magam Dorogon, itt képzelem el a jövőmet. Sikeréhségem pedig már rég elillant. Új céljaim meglehetősen egyszerűek, viszont legalább ennyire nemesek: szerető családapa, férj és jó ember szeretnék lenni, aki mindent meg tud adni leendő családjának” − meséli a 19 esztendős Vátzi Bálint, miért hagyott fel másfél hónapja a birkózással, amikor korosztályos Európa-bajnoknak, valamint világbajnoki ezüstérmesnek mondhatja magát.

Krasznai Bence –utanpotlassport.huMeglepetésre, a magyar kötöttfogású birkózás egyik legnagyobb reménysége, a 19 esztendős Vátzi Bálint úgy döntött, ennyi volt, felhagy a sporttal. A Dorogi NC kiválósága az eredményekre nem panaszkodhat, hiszen két évvel ezelőtt megnyerte a kadét Európa-bajnokságot, míg a világbajnokságon ezüstérmet szerzett. Ráadásul tavaly, elsőéves juniorként rögtön felállhatott a világbajnoki dobogó harmadik fokára.Krasznai Bence –utanpotlassport.huMeglepetésre, a magyar kötöttfogású birkózás egyik legnagyobb reménysége, a 19 esztendős Vátzi Bálint úgy döntött, ennyi volt, felhagy a sporttal. A Dorogi NC kiválósága az eredményekre nem panaszkodhat, hiszen két évvel ezelőtt megnyerte a kadét Európa-bajnokságot, míg a világbajnokságon ezüstérmet szerzett. Ráadásul tavaly, elsőéves juniorként rögtön felállhatott a világbajnoki dobogó harmadik fokára.

Így ízlett Vátzi Bálintnak az Európa-bajnoki sikere.
Így ízlett Vátzi Bálintnak az Európa-bajnoki sikere.

Így ízlett Vátzi Bálintnak az Európa-bajnoki sikere 2017-ben

„Nem mondhatom, hogy szegény családból származom, de arra azért nem telik szüleimnek, hogy házat és autót tegyenek alám. A birkózás pedig nem teszi lehetővé, hogy mindezt megteremtsem magamnak. Stabil anyagi környezetet szeretnék, és ez jelen állás szerint megvalósíthatatlan. Tizenkilenc éves vagyok, elegem lett abból, hogy nem tudom magam eltartani. Sajnálom, hogy meg kellett hoznom ezt a döntést, de nem volt más választásom”− magyarázza Vátzi.

A már-már nehézsúlyúnak számító, 100 kilós versenyző először két évvel ezelőtt tapasztalta, ebből a sportból bizony, nem gazdagodik meg:

„Az Európa-bajnoki címem és a vb-ezüstérmem után egy forintot sem kaptam az akkori egyesületemtől, és ezt rendkívül nehezen éltem meg. Ekkor döntöttem úgy, klubot váltok, és a Dorogi NC birkózójaként folytatom a pályafutásomat. Ez időtájt újították fel a csarnokot, úgy véltem, más lesz a helyzet, mint Budapesten. Elkeseredve tapasztaltam, hogy havi ötven ezer forint juttatással kellett beérnem, plusz a százezres nagyságrendű év végi prémiummal. Kétezer-tizennyolcban elsőéves juniorként vb-bronzot szereztem, kérvényeztem, hogy duplázzák meg a fizetésemet, ám ez nem történt meg.”

Vátzi nem csupán az anyagiak miatt hagyott fel immár másfél hónapja az edzéssel; motivációját is elveszítette. Elmondta, már nem az minden vágya, hogy történelmet írjon. Ráadásul rosszul sem érzi magát, hogy abbahagyta a sportot. Mi több: megkönnyebbült.

„Persze, a közösség hiányzik, és az is, hogy nem tudom a szőnyegen levezetni a feszültséget, de ez van. Jelenleg az a legfurcsább, hogy folyamatosan kipihent vagyok. Volt− anyagilag elfogadható− ajánlatom másik egyesülettől, ugyanakkor jól érzem magam Dorogon, itt képzelem el a jövőmet. Sikeréhségem pedig már rég elillant. Új céljaim meglehetősen egyszerűek, viszont legalább ennyire nemesek: szerető családapa, férj és jó ember szeretnék lenni, aki mindent meg tud adni leendő családjának”− zárja le Vátzi.

Egyéb korosztályos hírekBIRKÓZÁSBANa sportági aloldalunkon.

Legfrissebb hírek

Chema Rodríguez: Nagyon fontos megnyerni az első meccset egy ilyen tornán

Kézilabda
3 perce

Kétszer vezetett, majd a 94. percben mentett pontot az Eintracht Frankfurt

Német labdarúgás
12 perce

NS-infó: Acolatsén múlik, marad-e a DVTK-nál – ez az NB I-es klub viheti

Labdarúgó NB I
39 perce

Hosszabbítás után kikapott a listavezető otthonában a Fehérvár az osztrák hokiligában

Jégkorong
40 perce

Izland 13 góllal verte meg Olaszországot a mieink Eb-csoportjában

Kézilabda
45 perce

Palasics Kristóf remekelt a kapuban, nyolc góllal győztük le a lengyeleket az Eb-nyitányon

Kézilabda
47 perce

A szerbek simán megverték a franciákat a vízilabda Eb-n

Vízilabda
54 perce

Sajtóhír: megszületett az egyezség, Tóth Alex Angliába igazol

Labdarúgó NB I
1 órája
Ezek is érdekelhetik