Női kézi: tizenkilencre alsó – tovább fiatalodik a Vác

utanpotlassport.hu utanpotlassport.huutanpotlassport.hu utanpotlassport.hu
2019.04.30. 13:29
Címkék
Remek szezont fut, és az ötödik helyen áll az NB I-ben a korosztályos válogatott kézilabdázók sorát felvonultató Váci NKSE együttese. A klub szakmai igazgatója, Németh András elmondta, jövőre is folytatódik a magyar kézilabda szempontjából üdvös gyakorlat, sőt még fiatalabb kerettel vágnak neki a következő szezonnak.

B. V. – utanpotlassport.huÉvek óta a Vác az egyik olyan csapat a női élvonalbeli kézilabda-bajnokságban, amely bátran a mély vízbe dobja az utánpótlás-válogatott és a saját nevelésű fiatal játékosait. Nincs ez másképpen az idén sem: Kácsor Gréta (19), a sokáig sérüléssel küzdő Kuczora Csenge (19), Lakatos Rita (19) és Szabó Kitti (19) mellett a ma két kapus, a 19 éves Suba Sára és a mindössze 16 esztendős Bukvoszky Anna is gyakran lehetőséghez jutott.B. V. – utanpotlassport.huÉvek óta a Vác az egyik olyan csapat a női élvonalbeli kézilabda-bajnokságban, amely bátran a mély vízbe dobja az utánpótlás-válogatott és a saját nevelésű fiatal játékosait. Nincs ez másképpen az idén sem: Kácsor Gréta (19), a sokáig sérüléssel küzdő Kuczora Csenge (19), Lakatos Rita (19) és Szabó Kitti (19) mellett a ma két kapus, a 19 éves Suba Sára és a mindössze 16 esztendős Bukvoszky Anna is gyakran lehetőséghez jutott.

A 19 éves Kácsor Gréta a Vác legeredményesebb játékos a mostani évadban Forrás: Váci NKSE
A 19 éves Kácsor Gréta a Vác legeredményesebb játékos a mostani évadban Forrás: Váci NKSE

A 19 éves Kácsor Gréta a Vác legeredményesebb játékos a mostani évadban  •  Forrás: Váci NKSE

A csapat pedig rokonszenves, a magyar kézilabda érdekeit szolgáló filozófiája ellenére – vagy éppen azért – az előkelő ötödik helyen áll a bajnokságban, és több nagy bravúrt is végrehajtott a mostani évadban. Elég, ha csak a világsztárok sorát felvonultató Siófok elleni kettős győzelemre gondolunk.

Nem is lehet kérdés, hogy a váciak folytják, amit elkezdtek. Vagyis az EHF-kupában is szereplő csapatban továbbra is többségében ígéretes, fiatal játékosok kapnak lehetőséget. Erről Németh András korábbi szövetségi kapitány, a klub szakmai igazgatója így nyilatkozott az utanpotlassport.hu-nak.

„Nagyon elégedett vagyunk a fiatalokkal, akik többször vagy lényegében folyamatosan kiemelkedően teljesítenek az NB I-ben. Annyit mondhatok, hogy folytatjuk ezt az irányvonalat. Megpróbálunk tizenkilencre alsót húzni, a rutinosabb játékosok távozása miatt még fiatalabb kerettel vágunk neki a következő évadnak, és nagyon bízunk abban, hogy továbbra is sikerrel haladunk ezen az úton.”

A szintén az utanpotlassport.hu szerkesztősége által készített M4 Sporton látható Jövünk! magazin stábja a tavalyi évad végén járt még a váciak edzésén, amelyen az edzők mellett a fiatalok beszéltek a csapatról:

Legfrissebb hírek

Az első félidőben nincs gól a Portugália–Horvátország rangadón

Foci vb 2026
29 perce

Bármi van, Cristiano Ronaldo a vb után visszavonul a válogatottól

Foci vb 2026
55 perce

Portugália vagy Horvátország? Már megy a tizenhatoddöntő legjobban várt meccse

Foci vb 2026
1 órája

Vb 2026, a legjobb 16 közé jutásért: Portugália–Horvátország 0–1

Foci vb 2026
1 órája

Megdőlt Zenga abszolút vb-csúcsa, Oyarzabal eredményessége a párját ritkítja a spanyoloknál

Foci vb 2026
1 órája

„A nagy csapatok akkor lépnek elő, amikor a legjobban kell” – Luis de la Fuente a spanyolok háromgólos győzelme után

Foci vb 2026
2 órája

Pénteki sportműsor: nincs megállás a foci-vb-n, Fucsovicsra újabb kiemelt vár Wimbledonban

Minden más foci
2 órája

Damián Pedrosa: Az argentinok a jelenlegi formájukban megnyerhetik a vb-t; A spanyolok gond nélkül jutottak be a nyolcaddöntőbe

E-újság
2 órája
Ezek is érdekelhetik