Jégkorong: Horváth Bálint a svéd harmadosztályban folytatja

utanpotlassport.hu utanpotlassport.huutanpotlassport.hu utanpotlassport.hu
2019.05.09. 14:14
Címkék
A magyar jégkorong-válogatott 20 éves csatára, Horváth Bálint négy év után távozott a Rögle BK együttesétől, és a svéd harmadosztályú Tyringében folytatja pályafutását.

UP-infoA 20 éves jégkorongozó, Horváth Bálint ebben a szezonban bemutatkozott a felnőttválogatottban. A fiatal csatár 2015 óta a neves klub, a Rögle BK utánpótláscsapataiban játszott. Tavaly hét, idén egy alkalommal szerepelt svéd élvonalbeli alapszakaszmeccsen, és egyszer a rájátszásban is jégre lépett. Most azonban úgy döntött, hogy nyártól a harmadik vonalban szereplő Tyringe csapatának játékosa lesz.UP-infoA 20 éves jégkorongozó, Horváth Bálint ebben a szezonban bemutatkozott a felnőttválogatottban. A fiatal csatár 2015 óta a neves klub, a Rögle BK utánpótláscsapataiban játszott. Tavaly hét, idén egy alkalommal szerepelt svéd élvonalbeli alapszakaszmeccsen, és egyszer a rájátszásban is jégre lépett. Most azonban úgy döntött, hogy nyártól a harmadik vonalban szereplő Tyringe csapatának játékosa lesz.

Horváth Bálint (jobbról) a svéd harmadosztályban folytatja Forrás: jegkorongszovetseg.hu
Horváth Bálint (jobbról) a svéd harmadosztályban folytatja Forrás: jegkorongszovetseg.hu

Horváth Bálint (jobbról) a svéd harmadosztályban folytatja  •  Forrás: jegkorongszovetseg.hu

„Beszéltem a Rögle vezetésével, és elmondták, nem akarnak megtartani a következő szezonra. Olyan klubhoz kerülök, amelynek nagyszerű létesítményei vannak. Kis településről van szó, ahol a hoki része a mindennapi életnek. Ilyen helyen könnyű lesz csak a játékra koncentrálni” – mondta Horváth.

Év közben kölcsönben a harmadosztályú Kristianstads együttesében is szerepelt, és az volt a terve, hogy a következő idényt is itt tölti, ám ez együttes feljutott az Allsvenskanba, a másodosztályba. Ez nem jelenti azt, hogy nem kap lehetőséget ott is.

„Ha jól teljesítek a Tyringében, akkor idény közben is felhívhatnak a Kristianstadsba ” – árulta el Bálint.

Szót ejtett róla, hogy a Tyringe együttesének célja ugyanaz, mint az övé: jó szezont futni, bejutni a rájátszásba.

A játékos a nyári alapozás egy részét szülővárosában, Győrben végzi, aztán visszatér Svédországba.

További korosztályos hírekJÉGKORONGBANa sportági aloldalunkon.

Legfrissebb hírek

Oyarzabal góljával vezetnek a spanyolok Ausztria ellen – videó

Foci vb 2026
8 perce

Bundabotránya miatt az európai sorozatokból is kizárták a cseh Karvinát

Minden más foci
32 perce

Oyarzabal góljával vezetnek a spanyolok

Foci vb 2026
38 perce

Legjobb játékosa után menedzserétől is megvált a Nottingham Forest – hivatalos

Angol labdarúgás
39 perce

Vízilabda: negyeddöntős vereség az U18-as fiú-világbajnokságon

Utánpótlássport
47 perce

Oscar-díjas színészházaspár drukkol a spanyoloknak

Foci vb 2026
48 perce

A Liverpool különleges emlékművet állított Diogo Jota és testvére tiszteletére

Angol labdarúgás
48 perce

Portugál–horvát rangadóra várva: a torontói Budapest Park a szabadidő-sportolók kedvelt helye

Foci vb 2026
1 órája
Ezek is érdekelhetik