Cselgáncs: a junior Eb-győztes Özbas Szofi világbajnok lett

UP-info utanpotlassport.huUP-info utanpotlassport.hu
2019.10.17. 18:17
Címkék
Fantasztikus menetelést követően, Európa után a világon sem talált legyőzőre a 17 éves Özbas Szofi. A ceglédi cselgáncsozó leány egy hónapja lett junior Európa-bajnok, és most a korosztály marokkói világbajnokságát is megnyerte a 63 kilogrammban.

Kilencven ország közel hatszáz cselgáncsozója méri össze tudását a marokkói Marrákesben zajló junior-világbajnokságon. A második versenynapon a 63 kilogrammos lányok mezőnyében tatamira lépett a súlycsoport egyik favoritja, a 17 éves Özbas Szofi is. A magyar küldöttség joggal várt kiemelkedő eredményt a ceglédi lánytól, hiszen alig több, mint egy hónapja a finnországi junior Európa-bajnokságon is remekelt, aranyérmet akasztottak nyakába. Persze, abból a szempontból az a győzelem is nagy szám volt, hogy Szofi még csak elsőéves junior, de ha úgy nézzük, az ifjúsági korosztályban szinte mindent megnyert már, amit lehetett (Európa-bajnoki és ifjúság olimpiai arany-, világbajnoki bronzérmes), akkor talán kisebb a meglepődés.Özbas Szofi is. A magyar küldöttség joggal várt kiemelkedő eredményt a ceglédi lánytól, hiszen alig több, mint egy hónapja a finnországi junior Európa-bajnokságon is remekelt, aranyérmet akasztottak nyakába. Persze, abból a szempontból az a győzelem is nagy szám volt, hogy Szofi még csak elsőéves junior, de ha úgy nézzük, az ifjúsági korosztályban szinte mindent megnyert már, amit lehetett (Európa-bajnoki és ifjúság olimpiai arany-, világbajnoki bronzérmes), akkor talán kisebb a meglepődés.

Az Eb után Radics Attila, a junior leányválogatott kapitánya nem is félt attól, hogy Szofi talán kienged a marokkói világversenyre. „Őt nem ilyen fából faragták; ha kitűz valamit maga elé, azért mindent megtesz. Pontosan emiatt lehet abban reménykedni, hogy Marokkóban is érem kerül a nyakába” – mondta.

Özbas Szofi junior Európa-bajnok lett Finnországban Forrás: MOB
Özbas Szofi junior Európa-bajnok lett Finnországban Forrás: MOB

Özbas Szofi junior Európa-bajnoki címe után a világbajnokságot is megnyerte  •  Forrás: MOB

És Szofi mindent meg is tett.

Kiemeltként a második körben kezdett, és a francia Rania Dridet dobta el ipponnal elsőként, majd a kazah Akerke Kulas következett, akit kevesebb, mint húsz másodperc alatt intézett el. A negyeddöntőben wazari értékű akcióval múlta felül a német Dena Pohlt, az elődöntőben pedig újra ippon következett a cseh Renata Zachová ellen. A döntőben Anja Obradovics várt a magyar lányra. A majd egy fejjel magasabb szerb versenyzőnél sokkal határozottabban kezdte a finálét Szofi. S annak, hogy ő volt a kezdeményezőbb, meg is lett az eredménye: wazarival szerzett pontot. Az ellenfelének igazán csak az utolsó percben lett sietős a dolga az addig nagyon taktikusan dzsúdózó Szofi ellen, de a nagy igyekezetét a magyar lány jól kezelte, sőt a szerb haja többször is kibomlott, ami miatt az órának is állnia kellett. Viszont amikor 17 másodpercet mutatott a hátralévő időből, végleg megállt. Obradovics megkapta harmadik intését, így Özbas Szofi ismét ipponnal nyert, de ez a győzelem már a junior-világbajnoki címet jelentette.

A nap másik három magyar versenyzője közül Katzenmajer Kíra (63 kg) és Kármán Andrea (57 kg) a 32, Varga Brigitta (57 kg) a 64 között búcsúzott.

További korosztályos hírekCSELGÁNCSBANa sportági aloldalunkon.

Legfrissebb hírek

A kozármislenyi Horváth Dániel szerződést kapott az MTK-tól

Labdarúgó NB I
27 perce

Kiesett a női verseny második kiemeltje Wimbledonban

Tenisz
28 perce

A mexikóvárosi Budapest Cukrászdában jártunk

Foci vb 2026
45 perce

F1, Brit Nagydíj, időmérő

F1
51 perce

TCR World Tour: Michelisz harmadik a franciaországi időmérőn

Egyéb autó-motor
1 órája

A torontói Fradiról is beszélgettünk a helyi magyar közösség egyik szervezőjével

Foci vb 2026
1 órája

Piros Zsombor szetthátrányból fordítva jutott be a döntőbe a brassói tenisztornán

Tenisz
1 órája

Hugo Sánchez szerint Mexikó legyőzi Angliát a nyolcaddöntőben

Foci vb 2026
1 órája
Ezek is érdekelhetik