Úszás: alakul az utánpótlás-válogatott keret az új évadra

UP-info utanpotlassport.huUP-info utanpotlassport.hu
Vágólapra másolva!
2019.10.25. 18:35
Címkék
Az elmúlt évekkel ellentétben 2020-ban mindössze egy korosztályos világversenyt rendeznek az úszóknak, Aberdeenben a junior Európa-bajnokságot. A MÚSZ honlapján már nyilvános az előzetes válogatott keret.

Alig, hogy a budapesti junior-világbajnoksággal vége lett az előző évadnak, az úszók már a következő feladatokra készülnek. Legalábbis ez derül ki a szövetség honlapján közzétett határozatokból, amelyek között a 2019–2020-as utánpótlás-válogatott keret is ott szerepel.

A magyar csapat a kazanyi junior Eb-n Forrás: musz.hu
A magyar csapat a kazanyi junior Eb-n Forrás: musz.hu

A magyar csapat a kazanyi junior Eb-n  •  Forrás: musz.hu

Ami a korosztályos világversenyeket illeti, 2020 annyira nem lesz sűrű, hiszen „csak” junior Európa-bajnokságot rendeznek, méghozzá a skóciai Aberdeenben. Nem lesz sem junior-vb, sem ifjúsági olimpia, sem EYOF.

A juniorválogatottban 17 versenyző kapott helyett, köztük a junior-világbajnok Zombori Gáborés az egyaránt junior Eb-érmes Mihályvári-Farkas Viktória és Török Dominik Márk, míg a serdülőben egyelőre négy EYOF-dobogós fiatal szerepel. Hangsúlyozzák, a kereteket az augusztus 25-ig elért eredmények alapján állították össze.

Az év főversenyére, a junior Eb-re a válogatás 2019. 09. 01-től a 2020-as ifjúsági országos bajnokság utolsó napjáig tart. S ha már a ob-k: az ifik júniusban mérik össze az erejüket Kaposváron, a serdülők júliusban találkoznak Kecskeméten, míg a felnőttek seregszemléjét ezúttal is márciusban, ám rendhagyó módon nem Debrecenben, hanem a Duna Arénában rendezik.

Legközelebb decemberben hallhatunk az utánpótlás-válogatottak felől, akkor a CECJM-versenyen (közép-európai országok találkozója) méretik meg magukat a serdülőkorosztály legjobbjai.

Utánpótlás-válogatott keretek és válogatási elvek: ITT

További korosztályos hírekÚSZÁSBANa sportági aloldalunkon.

Legfrissebb hírek

Hétfői sportműsor: olasz Szuperkupa-döntő Rijádban

Minden más foci
1 órája

Schäfer András: Ez a legjobb válogatott, amiben valaha játszottam…; Koch Máté: Vissza az elitbe!

E-újság
2 órája

Varsó nem Budapest – Jakus Barnabás publicisztikája

Minden más foci
2 órája

Na, ez jobb foci! – Vincze András jegyzete

Labdarúgó NB I
2 órája

Raphinha és Yamal gólja döntött, a Barca nyert az 50 percet tíz emberrel játszó Villarreal otthonában

Spanyol labdarúgás
2 órája

A Carolina legyőzte a Tampa Bayt, és lépéselőnybe került a csoportgyőzelem szempontjából – videó

Amerikai sportok
2 órája

Kézilabda: Nagy Benedek 12 védéssel járult hozzá csapata győzelméhez – körkép

Kézilabda
2 órája

A Holland Hegy lemosta a 2021-es világbajnok Gerwyn Price-t a darts-vb-n

Egyéb egyéni
3 órája
Ezek is érdekelhetik